ÉVFORDULÓ SOROZAT

Lana Turner 100, James Dean 90, Nick Nolte 80

Lana Turner 100, James Dean 90, Nick Nolte 80

- 2021. február 8. 12:04

No, ilyen lehet a csillagok együttállása Hollywood felett, bár azért Nolte kicsit kilóg ebből a sorból, belőle nem lesz már legenda. Mert a legendák korának vége, amiről persze nem Nolte tehet. Egy napon születtek hát ezek hárman, s amelyikük a legkevesebbet élt, talán az jutott a legtovább.

Lana Turner az idahói Wallace-ból indult, bányász volt itt az apja, de aztán San Franciscóba költöztek. Ahol is egy nagyobb kártyanyeremény miatt az apát meggyilkolták, a maradék család pedig Los Angelesbe települt át, ahol már Lana földrajzilag is egészen közel került a filmhez. 1937-ben debütált a vásznon, és utolsó játékfilmes szerepét 1985-ben játszotta el. A két dátum között pedig ott sorakozik megszámlálhatatlanul sok film, amiben a szőkített szőkeség különféle férfiakat igézett meg igazi amerikai szépségével. Az egyik legjobb filmjének a Postás mindig kétszer csenget 1946-os változatát tartják, de a 20. század második felében születetteknek talán a Jack Nicholson és Jessica Lange által jegyzett 1981-es változat jobban tetszett. No és persze ott van még az a nyolc esküvő is, ami nélkül nem is lehet talán sztár arrafelé senki. A hét férj (mert Stephen Carne, a színész kétszer is elvette) közül számunkra talán Lex Barker a legérdekesebb, aki Tarzant és Old Shatterhandot alakította nagy tehetséggel. A végére pedig egy gyilkosság is maradt, Lanát 1957-ben a gengszter Johnny Stompanato környékezte meg, egy londoni forgatásra is utána ment, ahol is Sean Connery csavarta ki a kezéből pisztolyát. Egy évvel később pedig egy veszekedés során Lana szomszéd szobában tévéző lánya szúrta hasba a gengsztert anyja védelmében.

Lana és Johnny pár nappal a gyilkosság előtt (Wikipédia)

James Dean az örökös cigarettájával és az izgágaságával (a nyóckerben gizdaságnak mondanák [a szerk.]) együtt Indianában, Marion környékén született, farmercsaládban. Los Angelesbe költözvén reklámokban szerepelt és tévékben statisztált – akkoriban még sok mindent élőben adtak. Aztán a színészettel behatóbban a másik parton, New Yorkban ismerkedett meg, ahol a színpad mellett a buszsofőrködésből próbált megélni. Vezetni mindig is szeretett, s amikor 1955-ben berobbant már Hollywoodban Elia Kazan rendezésében, Steinbeck 1952-es regényéből készült Édentől keletre című filmben, már lett pénze komolyabb autóra, no és a versenyzésre is. Még ezen esztendőben megjön a második főszerep is a Haragban a világgal című filmben, ahol az általa megformált Jim valóban hamar konfliktusok sorába keveredne a már emlegetett fővárosi kerületben. Hogy aztán meddig tartotta volna Hollywood ebben a szerepben, azt sosem tudjuk meg, mert harmadik filmjének, az Óriásnak a forgatása közben egy autóversenyre tartva, kabriójával nem tudott bevenni egy kanyart és szörnyethalt.

James Dean (Wikipédia)

Nick Nolte pedig éppen ma lett nyolcvan éves, 2015-ben láthattuk legutóbb egy akcióthriller mellékszerepében, ahol a nálánál 11 évvel fiatalabb Liam Neeson volt a sztár. A bolti eladó felmenőkkel rendelkező, a nebraskai Omahában született sztár a foci révén jutott be az állami egyetemre, a tanulás mellett dolgozott és színészetet is tanult. A jóképű, magas és német ősei miatt szőke srác 1982-ben a 48 óra című filmmel, és annak 1990-es folytatásával futott be igazán, de nagyot alakított a Cape Fear – A rettegés foka című thriller családapájának szerepében, a velejéig gonosz Robert De Niroval reménytelenül küzdve.

Nolte a csúcson (origo.hu)

S ha már a díjakat is nézzük, hármójuk közül neki jutott azért 1991-ben egy Golden Globe a Hullámok hercege férfi főszerepéért. Lana Turner és idő híján James Dean csak Oscar-jelölésekig jutott.

Borító: Rágógumi csomagolása (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Évforduló sorozat

A tűnt derű dalnoka
2021. február 23. 8:15

Cinkes torkos csütörtök
2021. február 18. 11:30

Mészöly Miklós 100
2021. január 19. 12:14

Csákányi László 100
2021. január 13. 12:11

Dürrenmatt 100
2021. január 5. 1:13

Beethoven 250
2020. december 16. 11:23

A táncoló szerzetes
2020. december 10. 7:00

Rottenbiller nem bukott meg soha
2020. november 17. 11:55

Mayflower 400
2020. november 11. 11:08