Leemelték a székesegyház déli tornyának kupoláját

Leemelték a székesegyház déli tornyának kupoláját

- 2022. szeptember 20. 8:26

Az esztergomi bazilika felújítása során leemelték hétfőn a főszékesegyház déli tornyának kupoláját.

Németh Tamás, a székesegyház felújítását vezető építész elmondta: az 5 ütemben tartó felújítássorozat 3. üteme a déli torony teljes, külső belső felújítása, valamint a bazilika nagyobbik, a toronyban lévő harangjának restaurálása. A szakemberek azért döntöttek a tetőszerkezet leemelése mellett, mert a nélkül a harangkiemelés csak a torony falszerkezetének roncsolásával lett volna megoldható. A harangot szerda reggel emelik ki, tette hozzá az építész. Németh elmondta azt is: a kupolát a bazilika mellett, a földön restaurálják. A restaurátori dokumentáció és az engedélyeztetés után, várhatóan egy hónap múlva kezdődik az acél tartószerkezet felújítása és a rézlemez cseréje, amit így a járókelők, turisták is figyelemmel követhetnek majd egy erre a célra kialakított dobogóról.

A kupola leemelése (mti)

A kupola levételéhez Magyarország egyik legnagyobb daruját használták, amely 75 méter magasra nyúlt fel, hogy leemelje a tetőszerkezetet, melynek legmagasabb pontja (a keresztje) csaknem 60 méter magasan helyezkedett el. Németh Tamás megjegyezte: a tetőszerkezet levétele lehetővé teszi a jelenlegi, toldozott-foldozott és mindössze két harang fogadására alkalmas harangszék megújítását is. A munkálatok után a harangokat tartó szerkezet akár az ekkora templomoknál szokásos 5-6 harangot is képes lesz hordozni – mondta, hozzátéve, hogy új harangokat ugyan nem kap a bazilika, de megteremtik a későbbi bővítés lehetőségét.

Földön a kupola (mti)

A bazilika tervezett felújítása 13 milliárd forintból, várhatóan 2024 tavaszára készül el.

(mti)

Borító: A bazilika régi képeslapon (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)