Legalább egy vidám nap az esztendőben

Pálffy Lajos - 2018. április 10. 10:36

Jellegzetesen késő őszi, téli, esetleg kora tavaszi munka volt falun a pálinkafőzés is. Ez lehetett az az elfoglaltság, amit önként és dalolva vállalt, és hajtott végre a férfinép, de az archívumunk fotói alapján az asszonyok is helytálltak a pálinkafőzőkben.

Amiből minden nagyobb, valamirevaló faluban volt egy-egy, de a hivatalosan működő, fináncok által látogatott főzdék mellett tengernyi „háziipari” kisüst is működött szerte az országban. Mert a pálinka volt a legegyszerűbben előállítható alkoholos ital, „megfőzéséhez” sem kellett valami nagy tudomány. Pontosabban azért némi ismeretekre mégis csak szükség volt, mert a „rézelejét” csak nem volt szerencsés rögtön leküldeni, mint ahogyan a finomítást is ildomos volt megejteni a minőség miatt. De hát mindig voltak olyanok, akik a minőség helyett a mennyiségben utaztak, és megitták még az „árvák könnyit” is. Hanem ezeket a kamrákba, konyhákba beállított, sokszor a cigányok által rézből kalapált pálinkafőző alkalmatosságokat erősen üldözte az állam. Hogyne üldözte volna, hiszen általuk komoly bevételtől, illetéktől, szeszadótól esett el, ami mégis csak tarthatatlan állapot.

Maga a pálinkafőzés tehát nem egy bonyolult dolog. Kell hozzá mindenek előtt a cefre, ami leginkább felaprított, ledarált, hordókban erjesztett gyümölcsökből szokott készülni. Ez a megfelelő szeszfokú, meglehetősen gusztustalan állagú valami került aztán bele a főzőüstbe, amely alatt erősen tüzelt a főzdés, vagy a főzető. Az így felforralt anyagból egy csövön át a lepárlóba kerültek a hasznos gőzök, ahol lecsöpögött, lecsordogált a nyers pálinka. Ami aztán egy kisebb üstben még egyszer ki lett főzve, fel lett forralva, hogy elnyerje végső formáját. A sufnikban, kamrákban, konyhákban ősszel, télen beüzemelt házi készülékeknél általában az alsó, cefrés tartályból a gőz egyből a rá épített lepárlóba érkezett meg. Ahol végigszaladt a hidegvizes tartályban lévő spirális rézcsövön, és lecsöpögött az odakészített edénybe.

Mivel aztán ez a folyamat a füst mellett mindenféle jó illatokkal is járt, igen csak meg kellett gondolni, hogy mikor fog hozzá az ember. Tavasszal, nyáron és kora ősszel a meleg és a más munkák miatt nem nagyon főztek eleink pálinkát, leginkább novemberre, és a téli hónapokra maradt ez a tevékenység. Ami időigényes dolog, hiszen a háztartás éves szükségletét jobb esetben fedező 20-25 liter pálinka kifőzéséhez előkészületekkel együtt majdnem egy nap szükségeltetett. Ha hivatalos főzdében folyt le az aztán a demizsonokba, kisebb hordókba mert végtermék, akkor azt már ott helyben kóstolgatták, hasonlítgatták a jelenlévők.

És ez folytatódott este, vagy másnap aztán otthon is, mert jó dolog az, ha ez ember meg tudja kínálni a magáéból a barátait, ismerőseit.

Borító: Kis és nagy üst Szankon, 1965-ben (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)