Lezárták a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret

Lezárták a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret

- 2020. március 11. 9:55

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

A szentszéki sajtóközpont bejelentése szerint április 3-áig a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret lezárták a turisták előtt, beleértve a korábban lefoglalt vezetett látogatásokat is. A bazilikában papok tartózkodhatnak.
Korábban a Vatikán lezárta a Vatikáni Múzeumot is. Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.
A Vatikán és Róma egésze is a nyári hónapok hangulatát idézi, amikor alig van ember az utcán. A főváros rendkívül csendes volt a forgalom zaja nélkül.

A kedd reggel életbe léptetett legmagasabb fokozatú óvintézkedések értelmében aki csak tehette, otthon maradt, aki pedig elment dolgozni, saját autóval, robogóval, kerékpárral vagy gyalogosan tette, a tömegközlekedési eszközök majdnem üresek voltak. Egész Olaszországban korlátozták a hivatalok nyitva tartását, a minisztériumokban bevezették a távmunkát, a római parlament is heti egyszer ül össze. Nem tilos kimenni az utcára, az áruellátás biztosított, nem kell megrohamozni az üzleteket, szól az olasz közrádióban és televízióban folyamatosan ismételt útmutatás.

A Colosseum is zárva van (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Az üzletek nyitva tartanak, a presszók, éttermek is, de a vevőknek, vendégeknek elvileg legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a személyzet tagjaitól. A bárok padlózatán matricacsíkokkal jelzik, hova álljanak az emberek, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz. Az előírások betartását a rendőrök ellenőrzik. Az utcákon a gyalogosok többségén nincsen szájmaszk, mivel nem kapható. A kevés turista egyedül annak örül, hogy nincs forgalom és tömeg, s teljesen egyedül állhatnak a bezárt római Colosseum előtt.

(mti)

Borító: Wikipédia