TENGERRE MAGYAR! SOROZAT

Mágneses indukciós aknák!

Mágneses indukciós aknák!

- 2022. december 14. 10:14

A német megszállás, a Dunán a Birodalom felé felvitt román olajszállítmányok tehát meghozták az angolok és amerikaiak kedvét a Duna bombázásához is. De általában nem közvetlenül támadták a felfelé haladó vontákat, nem aprózták el ezzel a dolgot. Sokkal egyszerűbb módszert találtak.

Igen, nem lett volna kis feladat repülőbombákkal eltalálni egy Dunán úszó hajót, hiszen még pályaudvarok, gyárak esetében is csak többszöri próbálkozásra sikerült általában komolyabb eredményeket elérniük. (A hidaktól nem is beszélve, gondoljunk csak a legendás 22-es csapdája című könyvre.) Ugyanakkor a szövetségesek nem rendelkeztek zuhanóbombázókkal sem, amit a németek a pszichológiai hadviselés mellett pontosan az ilyen feladatokra találták, fejlesztették ki. A „Stuka”, a Junkers 87-es képes volt akár egy harckocsit is eltalálni nyílt terepen, de kiserődöket, hidakat, katonai járműoszlopokat is eredményesen támadtak ezek a repülők. A szövetségesek távolsági bombázói ilyen pontos célzásra nem voltak képesek. Csak arra, hogy egy-egy térképszelvényt, szektort olyan szinten elárasszanak bombákkal, hogy ott kő kövön csak nagyritkán maradt.

A magyar légierő 1945 előtt német bombázókat tartott rendszerben (Fortepan CC BY-SA)

Ez utóbbi bevetéseket leginkább az amerikaiak repülték, míg a címben is szereplő mágneses indukciós aknák telepítése a RAF, Royal Air Force, a brit királyi légierő, ezen belül is a 205 Bomber Group feladata volt. Ez volt meglehetősen találó elnevezéssel az Operation Gardening, avagy a Kertészkedés Hadművelet. Ugyanis a Duna ilyen módon való aknásítása hasonlít valahol a palántázáshoz, csak itt halált hozó „palántákról”, a vas hajótestek által működésbe hozott robbanószerkezetekről van szó. Az első ilyen berepülés már április 8-án megtörtént, és október elejéig 1382 darab aknával célozták meg a Dunát és a Tisza alsó folyását. A találati arány elég jó volt, hiszen vagy 1200 akna került a Halifax, Wellington és B24-es bombázókról a folyókba.

Ennyit látott egy bombázó legénysége (Szent István Király Múzeum CC BY-NC-ND)

Az aknák aztán megkezdték pusztításukat, június végéig már 99 úszó járművet (majdnem 50 000 tonna szállítási kapacitást) süllyesztettek el, és 143 sérült hajó is a veszteséglistára került. Valamit tenni kellett hát, mert eddig az volt, hogy a becsapódások helyszíneit lejelentették a németeknek, azok pedig titokban tartva módszerüket, hatástalanították ezeket az aknákat. Így aztán a hadvezetés Péter Tivadar mérnökkapitányt bízta meg a probléma megoldásával.

Borító: Egy német gyártmányú mágneses indukciós akna az angolok által hatástalanítva (medium.com)