Magvető így is, úgy is

Pálffy Lajos - 2017. december 1. 12:45

Finta Sándor szobrász Amerikában élte le életét, de ez a szobor is bizonyítja, hogy nem felejtette el soha a szülőföldjét, mert amikor ez a 44 centiméteres szobor készült, az USA államaiban már régóta vetőgépekkel dolgoztak.

A csatos köpönyeg sem volt már nagyon divatban, pontosabban arrafelé talán soha nem is ismerték az ilyen ruhadarabot, mert ezen a gipszből öntött, barnára festett férfialakon olyan köpeny van, amit talán cifraszűrnek is lehet nevezni. Legalábbis a viselési módja, két ujjának a formája erre utal. A rátéteket, hímzéseket hiába keresnénk, azért ez mégis csak egy kisebb méretű szobor, nem bír el ilyen apró részleteket. Az viszont teljesen biztos, hogy az alak nem éppen egy szántóvető vonásait hordozza, fejtartása és formája sem hasonlít a falusi emberre. Jóval inkább egy arisztokratikus tartású értelmiségit látunk itt, akinek mondandójára oda kell figyelni, aki a közösség számára fontos tudás birtokosa és átadója, olyan magvető tehát, aki a jövő nemzedékeiért dolgozik, aki így fontos, megbecsült tagja a közösségnek, aki tisztában van tevékenységének fontosságával, és erről tanúskodik tartása is.

Finta Sándor – Magvető, Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Ha nem a szimbolikus jelentését nézzük a szobornak, hanem egyszerűen magát a műveletet, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a szobrász látott már életében ilyen munkát. A felszerelés, a magos tarisznya és a kézmozdulat is hűen idézi meg a kézzel vető embert, akinek amúgy felelősségteljes, fontos volt a munkája, hiszen ha nem egyenletesen terítette a magot, akkor üres területek maradhattak, vagy éppen túl sűrűn kelhetett ki egy-egy helyen a gabona, ami megint csak nem volt kívánatos, hiszen így nem tudott jól kifejlődni a kalász, kevesebb lett a termés. Ezért az is előfordult, hogy aki nem volt biztos magában annyira, az megkérte az ehhez jobban értő komát, sógort, szomszédot, hogy vesse be a területét. Már 1701-ben egy Jethro Tull nevezetű angol mezőgazdász pont az emlegetett pazarlás miatt ló vontatta vetőgépet szerkesztett. Igaz, ez csak lassan, és előbb csak a nagybirtokokon terjedt el. Magyarországon a 19. század végén jelentek meg a mosonmagyaróvári Kühne gyárban előállított vetőgépek a kisebb-nagyobb magángazdaságokban is, de a kézzel való vetés még a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben is elő-előfordult a háztáji gazdaságokban, aztán a háztáji gazdaságok is lassan eltünedeztek, a vetéshez értő emberek pedig jórészt már a temetőkben pihennek.

Borítókép: Finta Múzeum CC BY-NC-ND