Magyar betlehemek a Szent Péter térnél

Magyar betlehemek a Szent Péter térnél

- 2019. december 9. 10:16

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).

A betlehem-kiállítást a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kamarazenekara gimnazista növendékei nyitották meg adventi énekekkel. Sapszon Borbála karnagy elmondta, erdélyi magyar betlehemest adtak elő a Vatikánban, köztük a Csordapásztorokat, amely a legrégebbi magyar egyházi karácsonyi énekként ismert. A vatikáni betlehemi-kiállítást szervező Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki Magyarországnak a Vatikánba küldött betlehemekért. Fisichella érsek átadta Ferenc pápa köszönő levelét a megnyitón részt vevő Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspöknek. Fischella érsek hangsúlyozta, hogy a kongresszussal Budapest és egész Magyarország a világegyház figyelmének középpontjába kerül. Mi is készülünk a kongresszusra, jegyezte meg. Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök óriási lehetőségnek nevezte a szereplést díszvendégként a betlehemi kiállításon. Szerinte ezzel megismertethetjük hagyományainkat, és ezzel együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is felhívjuk a figyelmet.

Egy szép régi betlehem Pécsről (Csorba Győző Könyvtár PDM)

A 100 betlehem című vatikáni kiállításra idén 30 ország küldött betlehemet. Magyarország 1993 óta vesz részt a nemzetközi adventi eseményen: idén 18 magyar betlehemet állítottak ki, köztük a NEK betlehemét. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) támogatásával Vatikánba érkezett magyar betlehemek között látható gyöngyből, mézeskalácsból, újrahasznosított papírból, kukoricacsuhából készített alkotás is. Az egyik legnagyobb nemzetközi vallási eseménynek számító Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 13. és 20. között zajlik majd. Ez a betlehemi-kiállítás meghívás a kongresszusra, éreztetni szeretnénk, hogy mindenkit várunk határon belül és kívül is, mondta Farkas Balázs, a NEK irodai és gazdasági vezetője. Megjegyezte, azon dolgoznak, hogy a résztvevők jól érezzék magukat Magyarországon és páratlan lelki élményben részesüljenek. Szontagh Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség vallási turizmusért felelős programigazgatója hangoztatta, hogy a világturizmus egyharmadát a vallási idegenforgalom teszi ki. Hangsúlyozta, hogy a NEK idegenforgalmi üzenetének Magyarország keresztény identitásának megmutatását tartja. Úgy vélte, az érkező hívők és turisták között sok lesz az egyszeri, talán most először Magyarországra látogató. Hozzátette, hogy a NEK részvételi regisztrációja időben megindult, így fokozatosan mérhető az idegenforgalmi terhelés.

A Szent Péter tér metszeten (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)

A Szent Péter térre vezető sugárútról nyíló betlehemi kiállítás január 12-ig látható.

(mti)

Borító: Pásztorok, egy keszthelyi betlehem figurái (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)