Magyarok a Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottakon

Magyarok a Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottakon

- 2019. szeptember 27. 9:30

A Jamrik Levente által rendezett, A magyar korridor – Varsó 1944 című, a varsói felkelést támogató magyar katonákról szóló dokumentumfilm is versenyez a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt dokumentumfilm-fesztiválon, amely csütörtökön kezdődött az észak-lengyelországi Gdyniában.

A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztivált idén 11. alkalommal rendezik, a szemle vasárnapig tart. Jamrik Levente filmje a külföldi alkotások versenyében indul. A korabeli szemtanúkat is megszólaltató, az 1944-es varsói náciellenes felkelésben a barikád ellentétes oldalán bevetett magyar katonáknak a lengyel felkelők iránti szolidaritásának történetét felelevenítő dokumentumfilmet Magyarországon 2016-ban mutatták be. A közép-európai térség történetére is felfigyelő gdyniai fesztiválon több magyar vonatkozású program is szerepel. A pénteki gálaest egyik műsorvezetője Angelika Korszynska-Górny, a kárpátaljai magyar családból származó, Lengyelországban élő neves énekes lesz. Versenyen kívül vetítik Sára Sándor 80 huszár című játékfilmjét, továbbá a lengyel-magyar barátság patrónusáról, Waclaw Felczakról szóló dokumentumfilmet, valamint Sztruhár György rendezésében készült, Út a végtelenbe – Isten szolgája Esterházy János című dokumentumfilmet.

Tanulmány a varsói felkelés hátteréről (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NC-ND)

A programba számos pódiumbeszélgetést is beiktattak. A kommunizmus mártírjairól szóló eszmecserén felszólal Pawel Cebula Egerben szolgáló lengyel minorita atya, Esterházy János boldoggáavatási perének posztulátora. Waclaw Felczakról beszélget szombaton a legendás második világháborús futár és történészprofesszor keresztlánya, Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet, valamint a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatóhelyettese, Krzysztof Szczerba.A rendezvénysorozat zárónapján, vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő részvételével rendeznek az Érdemes-e rendíthetetlennek lenni? című beszélgetést, ezen felszólal Kovács István történész, író, diplomata is. A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű filmfesztivált Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezik.

(mti)

Borító: Esterházy János Bárdossy miniszterelnökkel és Ciano külügyminiszterrel (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)