Meghalt Benkő Samu

Meghalt Benkő Samu

- 2021. december 23. 9:49

Életének 94. évében kedden Budapesten elhunyt Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egykori elnöke, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja, közölte az EME.

Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt. A 18-19. századi erdélyi magyar művelődéstörténet kutatójaként, Kemény Zsigmond Naplójának közreadásával, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztésével fontos közművelődési feladatokat látott el. Szintén jelentős szerepe volt Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában. Benkő Samu a kommunista rendszer romániai bukása után jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar tudományos akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésében és újraindításában, melynek először alelnöke, majd 1994 és 2002 között, két cikluson át, elnöke volt.

Az EME méltatása szerint életművét meghatározta a szülőföld iránti hűség: szociográfiai munkái, jeles személyekkel készített interjúi, szerkesztett kötetei, elméleti és gyakorlati tevékenysége szűkebb pátriája, Erdély iránti föltétlen ragaszkodását fejezték ki, és mutatnak irányt a ma embere számára is. Szakmai tevékenységét, munkásságát számos rangos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták Romániában és Magyarországon is. Megkapta többek között a Román Írószövetség Díját, a Nicolae Balcescu-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet, a Déry Tibor-jutalmat, a Széchenyi-díjat, a Kemény Zsigmond-díjat, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Bethlen Gábor-díjat és az Arany János-életműdíjat.

A Téka sorozat egyik kiadványa (Miskolci Egyetem CC BY-NC-ND)

Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke, méltatták munkásságát az Arany János-díj átadásakor. Ezt a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkájáért kapta. Benkő Samut Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra, közölte a Magyar Művészeti Akadémia, amely saját halottjának tekinti a tudóst.

(mti)

Borító: Wikipédia