Megteremteni a belső mellett a birodalom békéjét is

Pálffy Lajos - 2021. április 26. 12:14

1900 esztendeje született a filozófus császár, aki azt vallotta: semmi sem rossz, ami a természet szerint való. Akit a 21. század leginkább már Ridley Scott nagyszerű filmjéből, mint megkeseredett öregembert ismer. Marcus Aureliust a „szakma” nem tartja valami nagyra, de hát a szakma már csak ilyen. Egynémely megállapításaira mi is odafigyelhetnénk.

A császárkori Róma erejének teljében volt, mikor Marcus Aurelius 121. április 26-án megszületett. Polgárai a provinciák jóvoltából nagy jólétben éltek, kiváltképp az előkelőbbek. Közéjük tartozott a jövendő császár családja is, amely felemelkedését Marcus Aurelius apai nagyatyjának köszönhette, aki a kemény és egyszerű katonacsászár, Vespasianus, majd utóda, a hódító Hadrianus idején többször is viselte a consuli tisztséget, de volt a város praefectusa is, aki a rendért, a császár biztonságáért volt felelős. Nagyapja révén került az apját korán elvesztő Marcus Aurelius a császári palotába, Hadrianus pedig már hat esztendősen a lovagi rendbe is emelte. Tanulmányai során kora legjelesebb mestereitől sajátította el a görög nyelvet, a retorikát, majd a filozófiát, de jogi ismeretekre is szert tett. Ez utóbbi nélkül ugyanis esélye sem lett volna a hivatalnoki pályára, melynek első állomása a szokások szerint a provinciák igazgatásában volt. Innen tért vissza Rómába 135-ben, hogy előbb questornak, a pénzügyek intézőjének, majd 140-ben, 19 évesen consulnak is megválasszák.

A köztársasági, majd a császárkori Rómában ennél magasabb hivatalt nem lehetett elérni, neki viszont szép reményei voltak az imperátori, tehát a császári címre is. Hiszen Hadrianus utóda, Antonius Pius Lucius Verussal együtt adoptálta, és lányát, Faustinát is hozzá adta feleségül. Így 161-ben ketten vették át a legfőbb hatalmat, amelyben a folyamatos háborúzás miatt nem sok örömük lehetett. Már a következő évben az örök és legyőzhetetlen ellenfél, az ázsiai provinciákat fenyegető párthusok ellen kellett küldeni a légiókat. Akik aztán négy esztendő után visszatérvén a pestist is magukkal hozták a birodalom belsejébe. 167-ben pedig, meglátván a lehetőséget, a germán markomannok egészen a „csizma” száráig, Aquilea városáig törtek. Rabolva, gyilkolva vonultak át az útba eső provinciákon, így lett a mai Dunántúl területe, Pannónia provincia, és annak északi határvidéke az összecsapások epicentruma. Itt hal meg 169-ben, gutaütésben Verus is. Ami után minden gond a már ifjan Platon és a sztoikusok filozófiájának követőjévé váló Marcus Aurelius nyakába szakadt. Aki erőt is merít uralkodásához eme tanításokból, és igyekszik megteremteni a belső mellett a birodalmi békét. Ha kell, vérrel és vassal, a markomannok mellett a fejlett területek kirablására, elpusztítására törekedő kvádokat, szarmatákat, jazigokat is megtörve. Úgy tudni, uralkodásának 19 esztendeje alatt Ianus templomának kapui egyszer sem voltak becsukva, tehát folyamatos háborúzással teltek ezek az évek. Végül 180 márciusában, 59 évesen, Bécs (Vindabona), vagy Eszék (Sirmium) városánál, talán pestisben halt meg, ismét a markomannok ellen harcba szállva.

Fia és utóda, Commodus már 177-tól társuralkodója volt, aztán még 12 évig, békében kormányozhatott, tehát jócskán eltér a valóságtól a Gladiátor című film forgatókönyve. Mi pedig a film után olvassunk esetleg bele a filozófus császár Elmélkedéseibe. Teljesebb lesz így a kép, s találhatunk akár néhány használható gondolatot is a jelenre, no és jövőre nézve.

Borító: Lovasszobra a Capitoliumon (Wikipédia)