Megtudhatjuk, miért különösen veszélyes harcászati eszköz a sulyom

Megtudhatjuk, miért különösen veszélyes harcászati eszköz a sulyom

- 2019. november 20. 8:09

A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) immár negyedik alkalommal rendezi meg a Középpontban a középkor című kiállítását, amelynek keretében az előző évi ásatások legérdekesebb leleteiből nyújtanak válogatást a látogatóknak.

A BTM közleménye szerint a múzeum munkatársai évente több száz ásatást végeznek Budapest területén, amelyek során több ezer régészeti lelet kerül elő. A kiállításon az elmúlt év legizgalmasabb régészeti leleteit láthatja a közönség, az anyagban olyan tárgyak szerepelnek, amelyek szinte közvetlenül a restaurátor asztaláról kerülnek a tárlókba, hiszen egy-másfél évvel ezelőtt még a föld alatt voltak, teljes körű szakmai feldolgozottságuk nem fejeződött még be, így a kiállítás látogatói a régész és a restaurátor forró nyomán járhatnak, olvasható a közleményben.

Egy másik, míves dobókocka (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)

A kiállítás tématerületek alapján mutatja be a látogatóknak a leletanyagot (például kerámiák, kis bronztárgyak, fegyverek, pénzek). Az érdeklődők megtudhatják például, hogy a háztartásokban használt kerámiacsészék anyaga, formája és díszítettsége hogyan változott az Árpád-kortól a 18. századig, vagy hogy miért különösen veszélyes harcászati eszköz a sulyom, de akár egy eredeti dobókockát is megcsodálhatnak. A tárgyak között szerepel egy kis bronzszobor is, egy korpusz, amely a budavári Szentháromság téren végzett ásatás legkorábbi lelete, amelyet még a város alapítása előtt készítettek és a körülötte talált tárgyak tanúsága alapján több száz évig megőriztek és használtak. A kiállítás érdekessége, hogy két ásatási helyszínt, két középkori pincét a látogatók VR szemüveg segítségével maguk is körbejárhatnak.

A régészeti tárlat 2020. március 15-ig tekinthető meg a BTM-ben.

(mti)