Megújul a vár köveiből épült művésztelep is

Megújul a vár köveiből épült művésztelep is

- 2019. január 18. 12:29

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg, közölte a Tisza-parti város polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc (KDNP) beszámolt arról is, hogy a Szolnoki Művésztelep tavaly indult fejlesztése negyven százalékban már elkészült. A Modern Városok Program keretében megítélt csaknem 1 milliárd 160 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint 2020 nyarára ér véget. Hozzátette, hogy további csaknem 890 millió forintra pályáztak, hogy megőrizzék az utókor számára a beruházásokat megelőző ásatások során feltárt emlékeket. A feltárás során előkerült kaszárnyaépület bemutatásához szükséges többlettámogatási kérelemről való döntést követően kerülhet sor az engedélyes tervek átdolgozására, majd a módosított építési engedély birtokában indítható meg a közbeszerzési eljárás. Szalay Ferenc kiemelte: a Szolnok Vár! Szolnoki Várkerület projekt célja, hogy az egykori erődöt építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel jelenítse meg és élményszerűen mutassa be a látogatók számára. A projekt keretében megépül a Szolnok Vár! látogatóközpont, amely a korábban a helyszínen álló végvár kaputornyát stilizálja majd modern építészeti megoldásokkal. A fogadóépület földszintjén török kávézót, az első emeleten interaktív várkiállítást, a tetőn kilátóteraszt alakítanak ki.

Felújítják és rendezvénytérként, kiállítóhelyként új funkciót kap a művésztelep kertjében található úgynevezett Művésztorony, amelyet a század elején ott élő művészek építettek fel az egykori vár köveiből. A Zagyva-gáton Bástya-sétány elnevezéssel díszburkolatú sétányt építenek, amelynek mellvédje az egykori várfalat imitálja majd. Múltjelek elnevezéssel pedig a vár látható, meglévő részeit megjelölő és az idők során elpusztult részeit megjelenítő állomásokat alakítanak ki. Megtörténik a közelben található Damjanich park térrendezése is, a parkban tematikus Vár játszóteret alakítanak ki. Megújul továbbá a Nyáry Lőrinc híd, a hídfő mellett kerékpáros megállóhely, a Zagyva jobb oldalán a fogadóépülettel szemben parkoló lesz. Szalay Ferenc a 115 éves Szolnoki Művésztelep fejlesztéséről szólva rámutatott, hogy a cél a meglevő művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúra biztosítása a műtermek, művészlakások és alkotóterek felújításával, de rendezvényteret, látványműtermeket és stúdiókat is kialakítanak. A fejlesztés lehetővé teszi nagyobb létszámú alkotótáborok szervezését, fizető vendégművészek elszállásolását és munkakörülményeik javítását, valamint a város számára felajánlott gyűjtemények méltó elhelyezését, tette hozzá a polgármester.

(mti)

Borító: A művésztelep és a maradék vár 1902-ben (Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény CC BY-NC-ND)