Méltó kiállítások Szent Istvánnak

Méltó kiállítások Szent Istvánnak

- 2017. november 10. 10:39

A Szent István halálának 1000. évfordulója alkalmából szerveződő jubileumi megemlékezés-sorozat nyitányaként rendez kiállítást Királyok és szentek. Az Árpádok kora címmel a Magyar Nemzeti Múzeum és Székesfehérvár.

A tárlat 2020. augusztus 20-án nyílik majd meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, olvasható az Emberi Erőforrások minisztériumának közleményében. Az Árpád-ház Program keretében létrejövő kiállítás szakmai megvalósítása a Magyar Nemzeti Múzeum feladata, ehhez a kormány 567,6 millió forint támogatást nyújt. A tárlatot befogadó épületet az önkormányzat biztosítja, amelynek rekonstrukcióját 2020 januárjáig kell elvégezni. A felújítás előkészítéséhez a kormány 2017-ben 31,7 millió forint támogatást nyújt, a teljes rekonstrukció finanszírozásáról az előkészítés eredményeinek ismeretében hoznak majd döntést.

Szent István szobra a Várban (MaNDA adatbázis)
Szent István szobra a Várban, Budapest – Jósa András Múzeum, CC BY-NC-ND

A program célja, hogy az Árpádok öröksége méltó helyére kerüljön a magyar és az európai közemlékezetben. A kiállítás, amelyet most készítenek elő, a tervek szerint megalapozza majd az ünnepi felkészülést, hogy Magyarország méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800. (2022), valamint Szent István király halálának 1000. évfordulóját. Az Árpád-ház Program a későbbiekben lehetőséget teremt majd arra is, hogy a királyi dinasztia kulturális örökségével kapcsolatos tudományos kutatások új lendületet kaphassanak, és eredményeik integrálhatóvá váljanak a nemzeti köznevelési rendszerbe, továbbá több emblematikus Árpád-kori örökségi helyszín is megújulhasson a Kárpát-medencében.

(mti)

Borító: Medgyessy Ferenc: Vázlat a Szent István szoborhoz
Rippl Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, CC BY