Mezőszemere a Jászai Mari térnél

Mezőszemere a Jászai Mari térnél

- 2019. január 25. 10:17

Bukta Imre legfrissebb munkáiból és korábbi fontos műveiből is válogat a Kieselbach Galéria Nálunk, vidéken címmel péntektől látható kiállítása.

Bukta Imre az egyik legnagyobb kortárs magyar festő, hangsúlyozta a tárlat csütörtöki megnyitóját megelőző sajtóbeszélgetésen a galéria alapítója, Kieselbach Tamás, hozzátéve: Bukta képes az őt körülvevő magyar valóságból építkezve érzékeny, hiteles és világszínvonalú munkákat alkotni. Mint megjegyezte, az utóbbi idők legátfogóbb Bukta Imre-tárlata, melyhez album is megjelent, az egész életművet áttekinti a kezdetektől a művész legújabb munkáiig. Bukta Imre a Lévai Balázzsal folytatott pódiumbeszélgetés során felidézte, hogy egy Heves megyei kistelepülésen, Mezőszemerén nőtt fel, majd a szentendrei évek után vissza is költözött szülőfalujába. Rájöttem, hogy máshol levegőtlen vagyok, és csak ott találom meg a motívumvilágomat, mondta Bukta.

Bukta Imre fiatalon hiába jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első rostán kiszórták, ezért saját maga keresett magának mestereket és képezte magát, míg ki nem alakította műfajilag rendkívül változatos saját világát. Mint a művész hangsúlyozta, a romantikus vidékábrázolástól mindig viszolygott, mert fontosnak tartja, hogy a nagyvárosban is megmutassa a vidék Magyarországának különböző arcait: soha nem ítélkezni akar, szinte minden munka mögött van egy-egy személyes történet. Bukta Imre sok műfajban alkot, nemcsak vászonra, hanem többek között installációkat, objekteket, kollázsokat, videókat is készít, de rendszeresen részt vesz performance-jellegű akciókban is.

A több mint száz festményt, grafikát, fotográfiát és egyéb műfajú Bukta Imre-művet felvonultató kiállítás február 16-ig látható a Kieselbach Galériában.

(mti)

Borító: A csírázó krumplik 2003-ból (MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ CC BY-NC-ND)