A MŰ MÖGÖTT

Miért rettegett Nemes Nagy Ágnes attól, hogy megőrül?

Miért rettegett Nemes Nagy Ágnes attól, hogy megőrül?

- 2021. december 21. 7:54

Szinte látom, ahogy eltökélten kuporog a vonat tetején. Nem néhány óráig – két teljes napig. Formás alakú, gyönyörű arcú nő, akinek szépségére különös, elszánt tekintete teszi fel a koronát. Az orosz katonák nyilván felfigyeltek rá, sok szempontból kockázatosnak bizonyult hát az út. Nemes Nagy Ágnes számára azonban sosem volt kérdés, hogy cselekedjen-e, ha valamit eszével vagy szívével szükségesnek talált. Ez a hideg, törhetetlen akarat hajtotta, amikor döntött: bármi áron eljut a debreceni fogolytáborba, hogy láthassa férjét, Lengyel Balázst.

Ugyanez a megállíthatatlan erő tette képessé rá, hogy félelmei ellenére kiálljon az elveiért, és katonaszökevényeket bújtasson a II. világháború véres évei alatt. De miként tett szert ennyi szűnni nem akaró állhatatosságra egy törékeny nő? A kérdésre, ahogy kis híján mindig, a múlt és a gyermekkor történései adják meg a választ. „Nekem származni nem öröm/se jól, se rosszul. Köszönöm” – szögezte le egyik versében. És bár komoly érdeklődést mutatott a családfája iránt, vegyes érzései, felkavaró megélései miatt sokszor menekült az ehhez hasonló, teljes elzárkózásba. Nem csoda. Felnőtt létét végigkísérte az őrülettől való félelem, amelyre két körülmény is okot adott: az egyik, hogy szüleit, Nagy Mihályt és Nagy Jolánt nemcsak a szerelem, hanem vér szerinti rokonság is összekötötte. Ahogy a felmenőik közül többeket… A másik, hogy anyjának törékeny idegrendszere és az ebből adódó kiszámíthatatlanság feledhetetlenül megkeserítette a gyermekkorát. „Nehéz felnőni egy idegbeteg anya mellett. […] Szörnyű volt az igazságtalansága, méltánytalansága. Ahogy büntetett, főleg ok nélkül, az ütésig (köpésig) alacsonyodva olykor-olykor”- olvashatjuk egy szívbemarkoló visszaemlékezésében.

A pedagógus anya idegi terheltsége valóban elviselhetetlen súlyként nehezedett a család mindennapjaira, állandó feszültséggel fertőzve a levegőt. És bár a túléléshez sokáig támaszként szolgált Ágnes számára az apjával való jó kapcsolat, később világnézetük jelentős különbözősége miatt vele is eltávolodtak egymástól. A lány a család szigorú, szabályokkal teli világa helyett a művészet mellett tette le a voksát, ami felért egy lázadással. A magában hordozott, mélyről gyökerező józanságot és erkölcsi kérlelhetetlenséget azonban sosem tudta megtagadni. Hideg racionalitással tiltakozott minden ellen, ami nem hordozott értéket. Jó példa erre, milyen következetesen utasította el a szépségére vonatkozó megjegyzéseket. Lenyűgöző vonásait kerek, jellegtelen parasztarcnak titulálva egész életében azon volt, hogy képességeit, ne pedig külsejét éltessék.

Egyik könyvének borítója (MaNDA)

Mondhatnánk, hogy Lengyel Balázs már udvarlói minőségében is felismerte Ágnes eme törekvését, és talán ezért hallgatta olyan lelkesen randevúik során a lány verseit. De valószínűbb, hogy valóban értékelte a tehetségét is a szépsége mellett. Végül kitartása kiütötte helyéről a korábbi vőlegényt, és ő húzhatott gyűrűt az ifjú költőnő ujjára. 1944-es házasságkötésükkel pedig kezdetét vette egy sorsszerű, irodalmi és emberi szempontból is komoly jelentőséggel bíró kapcsolat. Közös éveik során két érzékeny lélek, két tehetség és két akarat ütközött össze.
Szerették és kínozták egymást, és bár számtalan embert próbáló helyzetet éltek túl együtt, végül egy hétköznapi megcsalás vetett véget a frigynek: fény derült a férj viszonyára egy csinos színésznővel. Elválniuk egymástól azonban a hivatalos válás után sem sikerült. „Ágnes rohamról rohamra izzó dühvel, gyűlölve szeretett. S én is szerettem, megalázva, kétségbeesve”- írta érzéseikről Lengyel Balázs. Bűvös összetartozásuk egész hátralévő életükben eltéphetetlennek bizonyult. A költőnő továbbra is lekicsinyelte saját szépségét, és bár neves és értékes udvarlóknak kellett ajtót mutatnia (többek között Pilinszkynek), többé nem engedte be életébe a szerelmet. Lengyel Balázs ugyan újranősült, de ez sem zúzta szét kettejük különleges kapcsolatát: idősebb korukban a férfit új felesége kísérte Ágneshez, majd egy közeli kávézóban várakozott, míg az örök szellemi társak beszélgettek egymással.

Nemes Nagy Ágnes talán egész életében a racionalitás és a visszafogottság páncélja mögé bújt, hogy kordában tartsa a benne tomboló szenvedélyt, és ellensúlyozni próbálja anyjától örökölt kiszámíthatatlanságát. Verseinek sorai mögül azonban óhatatlanul visszaköszön a nő, akinek lelkében hatalmas tűz lobogott, bármilyen kíméletlen keménységgel próbált szilárdan állni az érzelmektől zsúfolt világban. Végül eljött az idő, amikor el kellett köszönni ettől a világtól. Lengyel Balázs így számol be erről: „Pár nappal a vég előtt ő kezdte a búcsúzkodást. Nézd, mondta csodálatos nagylelkűségével, tudom, hogy olykor erőszakos voltam veled, rád oktrojáltam az akaratomat, szétromboltam, amit Te szerettél volna… És beszélt még ehhez hasonlókat. Én pedig, mondtam neki, rettenetes sok fájdalmat okoztam neked. Kétségbeesni valóan sokat.

Ifjan (litera.hu)

A költőnő egykori vágya ugyan nem teljesült: „Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben.” Az eltéphetetlen szenvedéllyel azonban megajándékozta az élet: volt férjével az utolsó pillanatig lélekben egyek voltak.

Borító: Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes jobbról (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)