Minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése Fóton

Minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése Fóton

- 2020. április 21. 9:20

A fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésének kiemelt célja, hogy a külföldiek mellett a hazai gyártású filmprodukciókat is segítse. Erről a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Mafilm fóti bővítése keretében négy új műterem készül el összesen 9600 négyzetméter hasznos alapterülettel. Ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a stúdiókapacitás, ráadásul két-két új stúdió összenyitható lesz, mondta Káel Csaba a közrádióban. A telefonon nyilatkozó kormánybiztos a Nemzeti Filmintézetnek a kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve keretében megvalósuló beruházásáról beszélt, ami minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése Magyarországon. Káel Csaba kifejtette, a 23 hektár területű fóti stúdiókomplexumban jó ideje tradicionálisan jelen van a filmgyártás, közkedvelt a középkori város és második világháborús barakk díszlete, és itt található Európa legnagyobb kültéri medencéje, amelyet a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet forgatásánál is használtak.

Korda Sándor londoni filmstúdiójában (Magyar Nemzeti Filmarchívum CC BY-NC-ND)

A magyar mozgóképipar a magyar gazdaság sikerágazata, 2017 óta minden évben meghaladják a 100 milliárd forintot a közvetlen filmgyártási költések, Magyarországon európai szinten is kiemelkedően magas a filmipar hozzájárulása a GDP-hez. A kontinensen London után Budapest a legközkedveltebb filmforgatási helyszín, fogalmazott a kormánybiztos. Megjegyezte, hogy egy három évvel ezelőtti kormánydöntés alapján a nálunk elköltött pénz után 30 százalékos adóvisszatérítést kapnak a Magyarországon forgató produkciók. Káel Csaba a komoly hazai szakembergárda meglétét is kiemelte, amelyet a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben is meg kell védeni. Az NFI folyamatos és új pályázatokat írt ki, hogy munkát biztosítson a mozgóképipar szereplőinek. Átütemezte azon gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását, amelyeknek korábban már megítéltek támogatást.

“Fegyvertár” Fóton (mafilm.hu)

Kezdeményezte továbbá a Filmipari Segélyalap létrehozását, és 50 millió forintot ajánlott fel a munka nélkül maradt filmesek rendkívüli megsegítésére. Káel Csaba szerint már közel hétszázan jelentkeztek a segélyalapot működtető Magyar Filmakadémiánál.

(mti)

Borító: Középkori díszlet Fóton (mafilm.hu)