Modok és Czóbel újra együtt

Modok és Czóbel újra együtt

- 2021. november 2. 8:18

Eddig nem látott alkotásokkal találkozhat a közönség a szentendrei művészházaspár, Modok Mária és Czóbel Béla új kiállításán, a szentendrei Czóbel Múzeumban.

A Ferenczy Múzeumi Centrumban (FMC) őrzött gazdag festői hagyatékból és a fennmaradt fotókból, dokumentumokból a két jelentős művész – Modok Mária és Czóbel Béla – izgalmas művészeti párbeszédét és egymásba olvadó festői törekvéseit követjük végig a kiállításban az FMC közleménye szerint. A Két Paletta című kiállítás alapvetően a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményében őrzött munkákból válogat, de néhány, közgyűjteményekből és magángyűjtők tulajdonából származó, korszakjelző, fontos alkotással, és eddig még soha nem látott festményekkel, grafikákkal is kiegészül.

A válogatás azt az időszakot helyezi fókuszba, amelyben Czóbel biztonságos otthonra lelt Modok mellett, és új energiákkal dolgozhatott, de kitekintést ad a korai munkákra és Czóbel egyedül töltött, utolsó öt évében készültekre is. A múzeuma nyitásakor, 1975-ben maga Czóbel is kifejezte óhaját, hogy feleségének egy állandó kamara-kiállítást berendezzenek. Erre ugyan az 1983-as átépítés után sor került, de csak pár évig állt fenn. Most alkalom adódik arra, hogy nagyobb volumenben, együtt is megmutatkozhasson a két művész.

A házaspár 1939-ben, Párizsban (FMC)

A kiállítás egyik fő érdekessége az a kétoldalas, korai mű, aminek egyik oldalán egy enteriőr, a másik oldalán egy csendélet látható Czóbel Bélától. A datált, szignált festmény 1917-es, ami igazi szenzáció, hiszen ebből a periódusból alig ismerünk művet. Idén, Modok Mária halálának és Czóbel Béla Műcsarnokban rendezett kiállításának 50. évfordulóján a két művész festményei úgy kerültek a falakra, hogy valóban párbeszédet folytathassanak, és a nézők meglepő, új összefüggéseket tárhassanak fel bennük.

Részlet a tárlatból (FMC)

A kiállítás 2021. október 29-től 2022. október 30-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10:00–18:00 óra között látogatható a Czóbel Múzeumban (Szentendre, Templom tér 1.).

Borító: Részlet a tárlatból (FMC)