Mona Lisa esetleg körülnéz Franciaországban

Mona Lisa esetleg körülnéz Franciaországban

- 2018. március 2. 11:07

Francoise Nyssen francia kulturális miniszter csütörtökön jelezte, komolyan megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Mona Lisa egy nagy hazai utazó kiállítás keretében a párizsi Louvre múzeumon kívül is látható legyen a közeljövőben.

Ma találkozom a Louvre elnökével és ismét beszélek vele a kérdésről, mondta a tárcavezető az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Francoise Nyssen korábban újévi sajtótájékoztatóján említette meg, hogy támogatna egy nagy utazó kiállítást, amelyen Franciaország emblematikus képzőművészeti alkotásait mutatnák be. Komolyan tanulmányozni fogjuk (a lehetőséget), (…) egyik legfontosabb elvem a kulturális szegregáció elleni küzdelem és ennek egyik eszköze egy nagy utazó program. A kulturális tartalom megvan, és miért kéne azt bizonyos helyeken elzárni, ahol nem férhet hozzá mindenki, fogalmazott a miniszter. Arra a felvetésre, miszerint a szakemberek visszafogottak az elképzelést illetően, a miniszter elmondta: hasonló reakciók kísérték a bayeux-i kárpit elmozdításának gondolatát is. A francia elnöki hivatal döntésére 2022-ben csaknem ezer év után hagyhatja el Franciaország területét a híres műalkotás, elsőként Nagy-Britanniában fogják kiállítani.

A kép előtt 1975-ben (MaNDA)
A kép előtt 1975-ben (Fortepan CC BY-SA)

A Louvre fiókmúzeuma Lensban található, az észak-franciaországi város önkormányzata már jelezte, hogy szeretne az esetleges utazó kiállítás első állomása lenni. A világ egyik leghíresebb festményét, Leonardo da Vinci 1503 és 1519 között készült Giocondáját I. Ferenc francia uralkodó vásárolta meg a 16. század elején, a 77-szer 53 centiméteres, jegenyefára festett olajkép azóta a francia állam tulajdona. Azóta több országban is kiállították, köztük az Egyesült Államokban és Oroszországban. Firenzében legutóbb több mint száz éve járt azután, hogy 1911-ben ellopták a Louvre-ból. Az elkövető egy olasz férfi, Vincenzo Peruggia volt, aki híresztelések szerint megpróbálta eladni a híres portrét. A tolvaj végül Firenzébe vitte a művet. Amikor 1913-ban előkerült, egy időre kiállították az itáliai városban, majd visszavitték Párizsba.

(mti)

Borító: Wikipédia