Monti, az „egyszámos”

Pálffy Lajos - 2022. június 20. 9:31

Száz esztendeje, ezen a napon halt meg Nápolyban Vittorio Monti, aki Csárdásával beírta magát a zenetörténetbe. Igaz, mást nagyon nem is tett, alkotott, a mai fogalmaink szerint így „egyszámos” énekes lenne. Aki viszont azzal az egy számával ismert marad, ameddig cigányember valahol kezébe vesz hegedűt és vonót.

Igen, éppen ezért is ismerték meg olyan széles körben Monti úr csárdását, mert a valóban figyelemre méltó zenedarabot nemcsak az előkelő szalonokban, hangversenytermekben játszották, hanem idővel „lecsorgott” egészen a falvakig, egy-egy falusi mulatságig is akár. Csak hát kellett hozzá egy ügyesebb prímás, aki ismerte a dallamot, aztán már a cifrázás, a körítés megoldódott valahogy. Így Vittorio Monti csárdása még a rádió elterjedése előtt megérkezett természetesen Magyarországra is, és egyből meg is hódította a zenekedvelők szívét. Akik talán még azt sem tudták, hogy miért is lett Monti csárdás nálunk a zenedarab neve, viszont ha emlegették valahol, valami társaságban, vagy éppen rákezdett a zenekar a körmendi Korona étteremben (vagy a szentgotthárdi Hármashatárban), akkor mindenki tisztában volt vele, hogy mi következik.

Ezt a sikert valamennyire megélhette a szerző is, aki Nápoly városában látta meg a napvilágot 1868. június 6-án. Amikorra már kialakult és fejlődésnek indult az egységes Olaszország. II. Viktor Emmanuel uralkodott 1861-től az ország felett, aki a savoyai házból jött, de az anyja azért az akkoriban oly gyűlölt Habsburgok közé tartozott. Monti családjáról, gyermekkoráról nem sokat tudunk, az viszont biztos, hogy nagyon jól hegedült, ezért is vették fel az ország egyik legelső, majd legnevesebb, 1806-ban alapított zeneiskolájába, a szent Péterről elnevezett San Pietro a Majella di Napoli tanulói közé, ahol olyan ismert zeneszerzők is tanultak, mint Gaetano Donizetti. Életének következő nagyobb állomása már Párizs, akkoriban a „fények városa”, ahol a festőművészek mellett a kor neves zenészei is találkozót adtak egymásnak. Monti a Lamoureux („Szerető”) zenekart vezette karmesterként, és rendszeresen szállította balettek és a kor divatos zenedarabja, az operettek zenéit. De ezek, ahogy jöttek, úgy feledésbe is merültek.

Nem így történt az 1906-körül született Csárdással, amely magyar alapokon álló, hét szakaszból álló váltakozó, D-moll és D-dúr hangnemben írott zenedarab. Amit eredetileg hegedűre, zongorára és mandolinra írt a szerző, aki jól ismerhette a híres párizsi mulatókban is fellépő magyar cigánybandákat és az általuk játszott csárdásokat is. Így indult hát el világhódító útjára a Csárdás, Monti pedig e siker mellett az ifjúság zenei képzésével is foglalkozott, a mandolinra és a gitárra helyezve a hangsúlyt. Ennek érdekében szaklapot is elindított, majd jött a Nagy Háború és a katonazenekarok átvették az uralmat a jó öreg kontinens felett. Monti utolsó éveiről megint csak keveset tudunk, az biztos, hogy 100 esztendővel ezelőtt ott halt meg, ahol született: Nápoly városában.

Zeneműve révén pedig itt van közöttünk ma is, Z. Horvát Gyula édes-bús, majd mulatós magyar szövegével is meghallgathatjuk.

Borítókép: Csárdás jelenet, Erzsébet Királyné Szálló – Az Erzsébet-pince falfestménye Sándor Bélától, Budapest, 1920 (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)