Mostantól virtuálisan is körbejárhatjuk a gyarmati palóc múzeumot

Mostantól virtuálisan is körbejárhatjuk a gyarmati palóc múzeumot

- 2021. április 8. 3:35

Idén március elejétől a intézmény honlapján is elérhetővé váltak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Palóc Múzeuma kiállításai, és virtuálisan bejárható az épület is.

Dr. Lim­ba­cherné dr. Lengyel Ágnes múzeumigazgató elmondta, hogy a digitalizációs programot az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. végezte el.

– Tavaly elkészült a múzeumépület minden publikus részének – beleértve az állandó és az akkor éppen aktuális időszaki kiállításokat is – 3D szkennelése. Így a múzeumépület tereinek virtuális bejárását lehetővé tévő anyaghoz való hozzáférés az intézményi honlapon biztosított. A belső épületfelvételek elkészítése nagyjából másfél munkanapot vett igénybe, és előző év augusztusától már elérhető volt a fejlesztő webes felületén – mondta el portálunknak a múzeum igazgatója.

Dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes továbbá kifejtette, hogy az MNM Palóc Múzeumában őrzött kulturális örökség digitalizálásának munkafolyamatai még 2010-ben kezdődtek meg részben pályázati forrásból, a palóc etnokultúra kincsestárának, látványtárának, tanulmányi raktárának kialakításához kapcsolódva. A tender által létrejött az úgynevezett virtuális részleg működtetéséhez és adatokkal való kiszolgálásához szükséges műtárgynyilvántartó rendszer. A látványtárban elhelyezett közel ezerötszáz darabból álló műtárgyállomány nyilvántartási adatainak számítógépes rögzítését, illetve az anyag tárgyfotózása és dokumentum­szkennelése során keletkezett digitális felvételek feltöltését ennek a rendszernek a segítségével végezték el. Az így létrejött elektronikus tartalmakat online is elérhetővé tették.

– A folyamat következő állomásaként 2012-ben az eredeti, forrásértékű fényképek jelentős részét, mintegy 10 ezer felvételt dolgoztunk fel digitálisan és tettük közzé az intézmény honlapján. A fotóadatbázis fejlesztése, gazdagítása – a rendelkezésre álló pénzügyi- és humánerőforrásoknak megfelelően – a következő években is folytatódott. Mára a múzeum teljes leltározott néprajzi és történeti fotógyűjteményének számítógépes feldolgozása megvalósult. Ennek az anyagnak az intézmény weboldalán, illetve a múzeumi aggregációs projektben való részvételünknek köszönhetően egyéb hazai (Museumap.hu) és nemzetközi adatbázisban (Europeana) való közzétételének aránya meghaladja a kilencvenöt százalékot – mondta dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes.

A gyűjtemények, segédgyűjtemények nyilvántartási adatainak számítógépes adatrögzítését az elmúlt évtizedben folyamatosan elvégezték, prioritással bíró feladattá vált.

– Jelenleg a korábban rögzített metaadatok ellenőrzését, javítását, illetve az éves gyarapodáshoz köthető számítógépes adatrögzítési feladatokat látjuk el. Tavaly a múzeumunk első világháborúhoz köthető etnográfiai jellegű gyűjteményi anyaga a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által összeállított digitalizált gyűjtemény részévé vált. Időközben a múzeumi szakkönyvtár nyilvántartásainak számítógépes feldolgozása is megvalósult. Az így létrejött adatbázis a könyvtári informatikában jól ismert Corvina rendszer használatával vált online is kutathatóvá – hangsúlyozta a múzeumigazgató, aki szerint az online látogatói visszajelzések nagyon pozitívak. Remélik, hogy a közzétett virtuális múzeumtúrán minél többen részt vesznek, és a pandémia után személyesen is ellátogatnak az intézménybe.

Lászlók Judit JUDIT.LASZLOK@NOOL.HU
(Forrás: nool.hu)

A cikkhez kapcsolódik