ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Munkás március

Munkás március

- 2018. március 22. 12:24

Aztán egyszerre csak véget ért a farsangos, disznóvágásos, rokonlátogatásos, eszemiszomos világ falun is. Böjttel jött a tavasz, március elején már megeredtek az ereszek, a hó elolvadt, a tavaszi szelek felszárították a mezei utakat. Indulhatott a munka a földeken.

Indulhatott a munka, ami eltartott aztán egészen november végéig, vagy még tovább is, ha nem kedvezett az időjárás mondjuk a szántásnak. Sőt, az is előfordulhatott, hogy enyhe volt a tél, és éppen januárban fogta az ekék elé a teheneit a gazda. Aztán az alábbi fotón tehenek állapotát nézve, hát szegények elég régen láttak már vakarót, az ürülékük, amibe belefeküdtek, ott szárad minkét oldalukon. Ami valahol a gazdát minősíti, talán ezért is szánt még fából készült alkatrészeket tartalmazó ekével, és ezért maradt januárra ez a szántás, nem mondjuk a sok eső miatt. Szóval a tavaszi szántás ideje leginkább márciusban volt, esetleg a rossz idő miatt áthúzódhatott áprilisra is. De akkor már rögtön utána boronálni is kellett, magágyat készíteni, mert a tavaszi gabonavetést azért mégsem volt ildomos április végére halasztani.

Szántás ápolatlan tehenekkel (MaNDA)
Szántás ápolatlan tehenekkel (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A szántás és a vetést férfimunkák voltak, legfeljebb a gyereket, serdülőt vitte ki a családfő a határba, hogy vezesse a szántásban a még gyakorlatlan állatokat, aztán próbaképpen a gyerkelőc maga is megfogja az eke szarvát és erejéhez mérten tegyen néhány fordulót. Ha az állatai jól voltak nevelve, csak „sétálgatni” kellett az eke után, legalább is így szokták mondani akkoriban. Persze azért arra figyelni kellett, hogy folyamatosan egyforma vastagságot „fogjon el” az ekevas, egyenesek legyenek a barázdák. Tehát tartani kellett az eke szarvát, különösen a fordulóknál igényelt ez nagyobb erőkifejtést. A szántás után – ha még ősszel volt, ha már tavasszal – mindig a boronálás következett. Itt vidékek és szokások szerint két fajta boronát is használtak. A „tüskeborona” kökény és akácágakból készült, és ahogy a fotón is látszik, a gazda súlyára (vagy egy nagy, nehéz gerendára) volt szükség ahhoz, hogy megfelelő hatásfokkal aprózza, törje a hantokat. A másik, elterjedtebb, fából készült, de vas fogakkal ellátott (a bognár és a kovács együttműködése!) borona tetejére is szoktak nehezéknek farönköket kötni, ha a szántás, a föld állaga ezt megkívánta.

Tüskeborona a lovak mögött (MaNDA)
Tüskeborona a lovak mögött (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Miközben a férfiak a mezőn szorgoskodtak, az asszonyok a tél maradékát száműzték az otthonokból. Mindenek előtt mindent kiszellőztettek és kimostak, amit ki kellett. Aztán jött a nagytakarítás, ami az egész lakó és tároló részre vonatkozott. Tavaszi munka volt sok helyen a meszelés is, aminek fertőtlenítő szerepe is volt. Lemeszelték a lakóház külső falait is, és aztán megkezdődött a munka a többnyire még ősszel felszántott, felásott kiskertben is.

Borító: Egy hagyományos borona (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Elsüllyedt világok sorozat

Az igazi tökmagolaj
2018. december 5. 2:26

Tök, mák, bab
2018. november 27. 12:19

Eke is, kapa is
2018. november 8. 12:45

Munkában a tízezer éves találmány
2018. október 19. 11:20

A ganajozásról
2018. október 12. 11:53

Sárgul már a kukoricaszár
2018. szeptember 28. 11:31

Hagyományőrzés témában
megjelent publikációk