Múzéj: 400 intézmény vár kétezer programmal

Múzéj: 400 intézmény vár kétezer programmal

- 2019. június 21. 10:46

Június 22-én Budapesten tizenhetedik, vidéken tizenötödik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját. Az év leghosszabb napjához, Szent Iván-naphoz közel eső szombaton országszerte mintegy 400 intézmény várja az érdeklődőket csaknem kétezer programmal.

A Múzeumok éjszakájáról kevesen tudják, hogy német exportcikk: az éjszakai múzeumi nyitva tartás Berlinből indult el világhódító útjára. Az ötlet a tartományi kormány kulturális szenátorának fejéből pattant ki az 1990-es években, aki egyik este hazafelé tartva már nem tudott bevásárolni, mert az akkor hatályos törvény értelmében a boltokat és áruházakat este hat órakor be kellett zárni. Ekkor kezdett azon gondolkodni, hogy legalább a múzeumokban miért ne lehetne néhanapján meghosszabbítani a nyitvatartási időt. A múzeumok hosszú éjszakáját először 1997-ben rendezték meg, egy fagyos januári napon a német főváros tizenkét intézménye éjfélig várta a látogatókat. A kezdeményezés átütő sikere miatt fél év múlva, júliusban újabb lange Nacht következett, a berliniek (és a turisták) azóta félévenként élvezhetik a meghosszabbított nyitvatartást, immár száznál is több intézményben. A példa hamarosan követőkre talált külföldön is: Európa számos nagyvárosában rendezik meg a Múzeumok éjszakáját a múzeumok nemzetközi napjához, május 18-hoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája, MaNDA és Filmintézet, 2012 (mandarchiv.hu)

Magyarországon 2002 szeptemberében, a nyitott műemléki napok épületlátogató eseménysorozatán hét országos intézmény, többségében múzeum várta az érdeklődőket meghosszabbított nyitvatartással. 2003-ban már Szent Iván-naphoz (június 24.), az év legrövidebb és legvarázslatosabb éjszakájához legközelebb eső hétvégén rendezték meg az első hazai Múzeumok éjszakáját Fények és árnyak elnevezéssel, amikor húsz budapesti múzeum várta programokkal a látogatókat. Egy évvel később több mint százezren keresték fel a 29 budapesti intézményt az Ez az éjszaka más, mint a többi mottójú Múzeumok éjszakáján. A kezdeményezés 2005-ben vált országossá, a 36 fővárosi intézmény mellett még 18 városban szerveztek színes programokat ezen a nyári éjszakán. Az azóta eltelt több mint másfél évtizedben az érdeklődők a legkülönlegesebb programokon vehettek-vehetnek részt. Ezen az estén több múzeumban a pincétől a padlásig bejárható “épülettúrák” keretében látogathatók az év többi napján elzárt helyiségek, dísztermek, festmény- és könyvraktárak, tornyok, kupolateraszok, kripták, kerengők. A látogatókat rendhagyó tárlatvezetések, irodalmi maraton, koncertek, vetélkedők, bemutatók, múzeumpedagógiai foglalkozások, filmvetítések és beszélgetések várják, a szabadtéri helyszíneket fáklya- és gyertyafényes világítás teszi még hangulatosabbá.

Múzeumok Éjszakája, MaNDA és Filmintézet, 2015 (mandarchiv.hu)

A Múzeumok éjszakájára egyre több intézmény jelentkezik, az utóbbi években mások mellett csatlakozott a MÁV Csoport, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Fővárosi Törvényszék, az Unicum Ház, a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont, a Fiumei úti sírkert és a Nemzeti Emlékezet Múzeuma, a Fradi Múzeum, az MTA Székház és Művészeti Gyűjtemény, valamint az MTVA. A közönséget a múzeumok mellett várak, skanzenek, állatkertek, csillagvizsgálók, vadasparkok, fürdők, arborétumok, könyvtárak, kulturális központok, levéltárak, templomok és felsőoktatási intézmények is várják. A programok és a helyszínek közti tájékozódást immár okostelefonokon elérhető ingyenes alkalmazás segíti. 2018-ban országosan 429 intézmény vett részt a Múzeumok éjszakáján, amelyen új látogatói rekord született: a programok egyetlen éjszaka alatt 422 ezer látogató vonzottak.

2014-ben, a feldarabolt intézmény udvarás (mandarchiv.hu)

Idén a rendezvény központi témája a digitalizáció és az utazás, szlogenje az #UtazásÉlményMúzeum, kiemelt helyszíne Szombathely. A városban nyolc helyszín várja az érdeklődőket, a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, az Iseum Savariense és a Smidt Múzeum mellé csatlakozik a levéltár, a bíróság és a vasút, és első alkalommal fogadja a Savaria Szimfonikus Zenekar a látogatókat az egykori zsinagógából kialakított Bartók Teremben. A Múzeumok éjszakájának harmadik alkalommal van arca, “szóvivője” Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó személyében. A budapesti programok 2009 óta egységes karszalaggal látogathatók, a hat év alattiak számára a belépés ingyenes. A karszalaggal rendelkező látogatók este 6 óra és hajnali fél 3 között ingyenesen igénybe vehetik a múzeumi buszjáratokat és a kismúzeumokat érintő, éjfélig közlekedő elektromos kisautó körjáratokat. A Múzeumok éjszakájára vasúton utazóknak a vasúttársaság idén is 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt ad.

(mti)