Múzéj a Markó utcában

Múzéj a Markó utcában

- 2022. június 23. 7:46

A börtönbe a bíróságon át vezet az út címmel idén először nyitja meg közösen a kapuit a Fővárosi Törvényszék (FT), valamint a Markó, azaz a Nagy Ignác utcai börtön a Múzeumok éjszakáján – olvasható a rendezvény honlapján, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írják, a Hauszmann Alajos által tervezett épületet, a Fővárosi Törvényszék, valamint Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. Objektumának 1890-ben átadott közös otthonát az érdeklődők szombaton csoportosan vezetett, kétórás séták részeként látogathatják meg.
A tájékoztatás szerint a látogatók az első órában a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében hallgathatnak meg egy rövid előadást az épület, beleértve a tárgyalóban látható Feszty-táblaképek történetéről, majd megtekinthetik a törvényszéken kialakított bíróságtörténeti kiállítást, végül pedig az FT könyvtárában ismerkedhetnek meg a helyben kiállított könyvritkaságokkal, többek között egy több mint 100 éves fotóalbummal, mely a Magyar Királyi Rendőség 1896-os bűnügyi nyilvántartásának felvételeit tartalmazza.

Egy jelentős csörtét könyv alakban is kiadtak (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár PDM)

A Fővárosi Törvényszék könyvtárából a szervezők ezután lekísérik a vendégeket a börtönbe nyíló kapuhoz, így a látogatók azon a belső átjárón keresztül juthatnak át a Nagy Ignác utcai börtönbe, amelyen át ez idáig kizárólag a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai, valamint a rabok közlekedtek. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet munkáját a látogatók a börtönparancsnok vezetésével ismerhetik meg. A Markó utcai helyszínen az érdeklődők megtudhatják többek között, hogyan néz ki belülről egy rabszállító autó, hol töltik a fogvatartottak az életüket, megismerhetik az őrök munkáját, valamint a szolgálati kutyákat. A program során az érdeklődők felpróbálhatják a kommandósok öltözékét is, valamint a börtönben talált tiltott tárgyakból is láthatnak bemutatót. Az egyes csoportok létszáma maximum 20 fő lehet, az 5 fő feletti csoportok részére kötelező az előzetes regisztráció. Az épületbe történő belépésnél biztonsági okokból a belépők ruházatát és táskáját átvizsgálják.

(mti)

Borító: Az utcafront  (rtl.hu)