Nagypál Gáboré a Gábor Miklós-díj

Nagypál Gáboré a Gábor Miklós-díj

- 2019. április 8. 9:16

Nagypál Gábor vehette át az idén a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat Macbeth megformálásáért a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház és a Szkéné Színház közös produkciójában.

A színházi élet egyik rangos szakmai elismerését Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke adta át vasárnap, Gábor Miklós születésének 100. évfordulóján a Három Holló Kávéházban, Gábor Miklós-díjas művészek társaságában – közölte a díj szakmai kuratóriuma. Nagypál Gábor 1974-ben született Zentán, és 1999-ben végzett magyar nyelvű színművész szakon az Újvidéki Művészeti Akadémián, ahol tanársegéd lett 2003-ban. 1998-tól öt évig volt az Újvidéki Színház színésze, majd 2004-ben Budapestre szerződött, a Bárka Színházhoz. Két évvel később a szabadúszást választotta, 2008-ban pedig csatlakozott a Stúdió K Színház társulatához, amelynek 2012-ben Fodor Tamás utódjaként művészeti vezetőjévé vált. Filmszerepei révén, tévésorozatok szereplőjeként és szinkronszínészként is népszerűvé vált a közönség körében. Nagypál Gábor a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház és a Szkéné Színház közös produkciójában, Szikszai Rémusz rendezésében, Danis Lídia Lady Macbethje oldalán vendégként játssza Tatabányán és Budapesten Macbethet, amely szerepért most Gábor Miklós-díjat kapott.

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. 2017 óta Ascher Tamás rendező vezeti a testületet, amelynek tagja Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus. A Gábor Miklós-díj eddigi kitüntetettjei között van László Zsolt, Varga Zsuzsa, Herczeg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza, Bajomi Nagy György, Pál András és Csuja Imre. A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet-előadása címszereplőjeként ábrázolja. A díjjal járó bruttó 300 ezer forintos pénzjutalmat ez idáig az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította, az idén azonban nem támogatta ezt a szakmai kitüntetést. Mint írják, a pénzjutalom összege mégis összegyűlt, 30 magánszemély – színházi alkotók, színikritikusok, nézők és olvasók – adományaiból, amelyeknek köszönhetően arra is mód nyílik, hogy a díjból, Vígh Tamás bronzplakettjéből elkészülhessen néhány újabb példány a következő évekre.

Mint a közleményben áll, a Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész Gábor Miklós a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze volt. Filmszínészi pályája széles körben tette ismertté és kedveltté; legendás filmjei között van a Valahol Európában, a Mágnás Miska, a Budapesti tavasz, és az Apa. Színházi karrierje a Madách Színházban ívelt fel, majd a Nemzeti Színház következett, azután visszatérés a Madáchba. Intellektuális nyitottságára és szakmai megújuláskészségére mi sem jellemzőbb, mint hogy 56 évesen Ruszt József hívására a kecskeméti színházhoz szerződött színésznő-feleségével, Vass Évával együtt. Mint írják, Gábor Miklós nemcsak színészként volt kiemelkedő, képzőművészként és íróként is maradandót alkotott, ezt tanúsítják színházi esszéinek, valamint naplóinak kiadott kötetei.

(mti)

Borító: Nagypál Gábor (Wikipédia)