Ne ott kezdjük újra, ahol március elején abbahagytuk, kérte a bíboros

Ne ott kezdjük újra, ahol március elején abbahagytuk, kérte a bíboros

- 2020. június 2. 9:43

Közös pünkösdi istentisztelet tartottak a keresztény történelmi egyházak vezetői, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdhétfőn a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén a Mátyás-templomban.

Az egyházi vezetők együtt imádkoztak a koronavírus-járvány áldozataiért, a betegeket ellátó orvosokért, ápolókért és hálát adtak Istennek a járvány enyhüléséért. A főpásztorok megemlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról és imádkoztak a nemzet egységéért. Erdő Péter arról beszélt: a járvány idején alkalmat kaptunk az Istentől, hogy felfedezzük, mi az igazán lényeges az életünkben. Ezekben a napokban tanúi lehetünk a fokozatos, óvatos újrakezdésnek, de ne ott kezdjük újra, ahol március elején abbahagytuk, kérte a bíboros. Az elmúlt időszakban rádöbbentünk, hogy az egészségen, a megélhetésen túl a kultúra, a tanulás is keresi a túlélés és a megújulás lehetőségét. Főként pedig örömmel tapasztaltuk, hogy a fizikai elkülönülés ellenére is nagy bennünk a vágy a közösségi élet iránt és szomjazik a lelkünk arra, hogy Istennel találkozzon, fogalmazott Erdő Péter.

Három főpásztor és a hívek (mti)

Bogárdi Szabó István kiemelte: 100 esztendeje szórták szét a magyar népet, 100 esztendeje sok fájdalom közepette kell tanulnunk, hogy miképpen tesz szabaddá az igazság, és hogyan ébreszt reményt a kegyelem. Az igazság pedig ez: nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten lelke által, fogalmazott Zakariás prófétát idézve. Hangsúlyozta: ez az igazság irányjelző, megmutatja, hogy amit meg kell építenünk, amiben egységre kell jutnunk, az nem az emberi akarattól függ. Szerinte ez a nehéz igazság szabaddá tesz és bátorságot is ad, mert nem elveszi az alkotókedvünket, nem elfordít a jövőtől, hanem megmutatja, hogy nincsen kárhoztató ítélet azok ellen, akik nem test szerint, hanem lélekben élnek.

Három főpap egy asztalnál (mti)

Fabiny Tamás azt mondta: pünkösdkor kezdődött az egyház története, ezért különösen fontos, hogy ezen az ünnepen ökumenikus egységben tudunk imádkozni az oltárnál. Pál apostol leveléből idézett: nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. A szentírási részletet magyarázva kiemelte: a szeretetben nincs félelem, hanem erő van. Mint mondta, ne féljünk a másik felekezettől, és a vegyes házasságban élők is lássák meg a lehetőséget a különbözőségben. Hozzátette: az imaóra elején a főpásztorok közös imádságában közös bűnvallás is volt, mert az ökumenének része kell, hogy legyen az egymás ellen elkövetett bűnök megvallása és a bocsánatkérés is. Az istentiszteleten részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Pünkösd a keresztények harmadik legnagyobb ünnepe, amelyet húsvét után ötven nappal tartanak.

(mti)

Borító: A bazilika régi képeslapon (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)