Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

- 2017. október 24. 2:28

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

A chilei hatóságok tájékoztatása szerint a többek között kanadai, spanyol, dán és amerikai szakemberekből álló 16 fős testület egyelőre nem tudta megállapítani a világhírű költő 1973-ban bekövetkezett halálának valódi okát, ami ismét felveti a régóta emlegetett kérdést, hogy az Augusto Pinochet nevével fémjelzett juntát ellenző Nerudát talán meggyilkolták. A szerző, a szocialista elnök, Salvador Allende barátja, 12 nappal a Pinochet által vezetett 1973. szeptember 23-i katonai hatalomátvétel után, 69 éves korában halt meg. A junta által kiadott halotti kivonatban prosztatarák szerepelt a halál okaként. Egyértelmű azonban, hogy az anyakönyvi kivonat nem a valóságot tükrözi, mondta Aurelio Luna törvényszéki szakértő Santiago de Chilében.

Pablo Neruda Amerika 1948
Pablo Neruda : Amerika 1948 (forrás: MaNDA Adatbázis)

Neruda családja abból indul ki, hogy a költőt megmérgeznék. 2013-ban egykori sofőrje, Manuel Araya arról beszélt, hogy Nerudával szerinte egy rejtélyes injekció végzett, egy nappal az előtt, hogy Mexikóba távozott volna. A költő oda akart önkéntes száműzetésbe vonulni és részt venni Pinochet ellenzékének tevékenységében. Neruda halálának tisztázására a chilei igazságszolgáltatás 2013-ban vizsgálatot rendelt el. A költő maradványait kihantolták, a nemzetközi tudóscsoport éveken át elemezte a rendelkezésre álló bírósági és orvosi aktákat. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy idegenkezűség is szerepet játszott a halálában, de fennáll ennek a lehetősége, mondta az ügyet felügyelő Mario Carroza bíró.

A szakértők korábban észrevétlenül maradt baktériumokat találtak a Nerudától származó mintákban, ezeket aztán dániai és kanadai laboratóriumokban vizsgáltak. Ezek az eredmények új információkkal szolgálhatnak Neruda halálának okairól. Ha kiderül, hogy a baktériumokat laboratóriumban tenyésztették, az egyértelműen az idegenkezűségre utal, mondta Aurelio Luna. A baktériumok eredetét firtató elemzések eredményeire újabb egy évet kell várni.

(mti)
(Borítókép: wikipedia.org)

A cikkhez kapcsolódik