NJSZT50: Kiállítás a Neumann Társaság első fél évszázadáról

NJSZT50: Kiállítás a Neumann Társaság első fél évszázadáról

- 2018. szeptember 10. 9:22

Az 1968-ban alakult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítással emlékezik meg fél évszázados történetéről. A tárlat az NJSZT missziójának megfelelően a „múlt értékeinek megőrzése”, a „jelenhez való alkalmazkodás” és a „jövő befolyásolása” témakörök legfontosabb mérföldköveit mutatja be.

A 14 tabló és számos – legtöbb esetben kiállításon először látható – tárgy és dokumentum azt teszi világossá, hogy az elmúlt fél évszázad nem volt hiábavaló, az NJSZT komoly értékekkel járult hozzá az informatikai kultúrához: sokszor társadalmi szintű változások kezdeményezője vagy segítője volt. Az 1968-as, a magyar számítógépipar kezdetét jelentő szakkiállítási kiadványoktól az 1980-as években készült, korát megelőző, Commodore-64 által vezérelt robotkaron át az NJSZT idén, a nemzetközi ECDL Alapítványtól kapott, két rangos díjáig terjed a bemutatott ritkaságok sora.

AZ NJSZT által készített portréfilm Straub Elekről (MaNDA)
AZ NJSZT által készített portréfilm Straub ElekrőlNeumann János Számítógép-tudományi Társaság © Minden jog fenntartva

Az időszaki kiállítás szeptember 17-től november elejéig látogatható az NJSZT szegedi Informatika Történeti Kiállításában, majd a tervek szerint Budapesten, később pedig az NJSZT több területi szervezeténél lesz megtekinthető, közölte a Társaság.

Borító: A névadó bélyegen (keptar.oszk.hu)