Nyolc áriát kapunk Carrerastól szerdán

Nyolc áriát kapunk Carrerastól szerdán

- 2018. december 18. 10:25

José Carreras tenor ad ünnepi gálakoncertet szerdán a Papp László Budapest Sportarénában.

A koncerten közreműködik Pasztircsák Polina szoprán, Roberto De Candia bariton és a MÁV Szimfonikus Zenekar Ács János vezényletével. Az esten az egyházzenei művek mellett operaáriák is megszólalnak, José Carreras nyolcat ad elő, mondta el Ács János karmester a hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten. Az elhangzó művek között szerepelnek mások mellett Verdi, Schubert és Gounod alkotásai, valamint duett a Traviata című operából. Világpremiernek is otthont ad a koncert, mert új hangszerelésben, három szólistára, kórusra és zenekarra írt változatban szólal meg Gounod Ave Maria című műve, ismertette a gálakoncert műsorát.

Ács János hangsúlyozta: Carreras nemcsak korunk egyik legnagyobb énekese, hanem embersége okán is kiemelkedő személyiség, végtelenül sok jót tesz a világban. Úgy vélte, nagy dolog, hogy ezen a koncerten nyolc áriát fog elénekelni, ilyen nem nagyon történt az utóbbi időben, hiszen Carreras már csak különleges alkalmakkor lép színpadra.

A zenekar karmesterével (mti)

A katalán operaénekes felidézte, hogy 1976-ban járt először Budapesten, és azóta több alkalommal is fellépett Magyarországon. Budapesttel egészen különös kapcsolata alakult ki; erre a felkérésre is azonnal és örömmel mondott igent. José Carreras a magyar zenei életet különösen gazdagnak és értékesnek jellemezte, ezért is tartja ma is fontosnak visszatérni ide.

(mti)

Borító: mti