Nyolcvan programmal vár az Óbudai Nyár!

Nyolcvan programmal vár az Óbudai Nyár!

- 2018. május 30. 9:31

Csaknem 80 kulturális programmal, többek közt koncertekkel, kertmozival, kiállításokkal és utcaszínházi előadással is várja a közönséget idén az Óbudai Nyár immár 18 éves rendezvénysorozata a főváros III. kerületének több helyszínén június 16. és augusztus 31. között.

A több mint két hónapon át tartó rendezvénysorozatban fellép mások mellett a Hot Jazz Band, az Óbudai Danubia Zenekar, a Vígszínház fiúegyüttese, valamint Szikora Robi és az R-GO, de lesz bluesfesztivál és kertmozi a Kobuci kertben, élő operaközvetítés az Esernyősben, Shakespeare-előadás a kaszásdűlői 3K előtti téren, és a múzeumok is gazdag programkínálattal készülnek, hangsúlyozta Lőrincz Edina, az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, az ingyenes főtéri koncertek sorát június 15-én az Óbudai Danubia Zenekar Summer Mix című koncertje nyitja, amelyen Britten-, Grieg-, Bartók- és Csajkovszkij-művek szerepelnek. Június 24-én az Óbudai búcsúnak ad helyet a főtér, ahol a programokat az Alma Együttes koncertje nyitja, majd lesz játszóház Németh Bea nemezkészítő vezetésével, de nemzetiségi kórus- és táncfesztivál is. Június 29-én ugyanitt filmek főcímdalai hangzanak el a Csillagok, E.T. és a Potter fiú című koncerten az Óbudai Danubia Zenekar tolmácsolásában, amely John Williams zeneszerző legendás dalait szólaltatja meg, Sound of Silence címmel pedig július 6-án Horgas Eszter és Falusi Mariann Simon and Garfunkel dalaiból válogat. A Hot Jazz Band július 13-án lép fel a Fő téren, 20-án a Vígszínház fiúegyüttese, a Grund, 27-én pedig Queen dalokat szólaltat meg dzsesszfeldolgozásban a Budapest Jazz Orchestra, Wolf Kati, Csordás Levente és Kocsis Tibor.

A részletes program elérhető az Óbudai Nyár holnapján

Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója elmondta, hogy a társaskörben július 4. és augusztus 5. között készülnek változatos programokkal. Az első a PÁB-Színház felolvasószínházi előadása lesz, amely az idén 80 éves Jirí Menzel munkássága előtt tiszteleg, majd a Budapesti Vonósok adnak koncertet, de július folyamán lesz Seress Rezső-est, Don Giovanni-előadás és klasszikus gitárkoncert, Bódy Magdi és a Freedom Együttes dzsesszkoncerttel, Benedek Miklós és Ullmann Mónika pedig Simon Stephens Heisenberg című darabjával várja a közönséget. Az Óbudai Múzeum programjairól szólva Népessy Noémi igazgató elmondta, hogy az Egy város három arca című kiállításon Óbuda történetének három jelentős korszaka elevenedik meg, a Játék a városban című tárlat pedig a város tematikáját követve mutatja be Magyarország 1990 előtti emblematikus polgári játékait a babáktól az Anker építőkockákon keresztül a Märklin vasútig. A Múzeumok éjszakáján többek közt nyomozós játékkal, koncerttel és interaktív bemutatókkal várják a családokat. Kiemelte, hogy a Goldberger Textilipari Gyűjteményben a múzeumok éjszakájára a Kékfes(Z)T című különleges programmal is készülnek, amely során divatbemutatóval, műhelyfoglalkozásokkal, könyvbemutatóval és angol nyelvű tárlatvezetéssel is várják az érdeklődőket.

Az Aquincumi Múzeum június 23-án, a Múzeumok éjszakája keretében adja át Symphorus Mithraeum rekonstruált épületét, amely a város déli fala mellett épült a 2. században. A kultuszhely jelentőségét kiemeli az itt talált kultuszszobor művészeti értéke, amelyet eredeti helyén tekinthetnek meg a látogatók, emelte ki Lengyelné Kurucz Katalin, az intézmény közönségkapcsolati vezetője. Hozzáfűzte: az Óbudai Nyárhoz kapcsolódva mindezek mellett Heinrich Von Kleist Amphitryon című darabjának előadásával is várják a közönséget, tablókiállítással tisztelegnek az első aquincumi régészeti feltárás vezetőjének, Schönvisner István halálának 200. évfordulója előtt a Flórián téri Fürdő Múzeumban, a Kuzsinszky 80 című kiállítás pedig Kuzsinszky Bálint, az Aquincumi Múzeum alapítója és első igazgatója munkásságát idézi meg a régész halálának 80. évfordulója alkalmából.

Rábóczkiné Benkő Zsuzsanna, az Esernyős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Fő téren lévő közösségi helyszín az információnyújtás mellett elsősorban a fiatalokra koncentrál idén, kedd, szerda és csütörtök délutánonként szabadtéri koncertekkel, dizájnpiknikkel és pezsgőkóstolóval. Mindezeken túl számos érdekes program lesz még a Kassák Múzeumban, a Térszínházban, az Óbudai Promenádon és a Platán Könyvtárban, a Békásmegyeri Közösségi Házban, a Csobánka Téren, az ÓKK San Marco Galériában és a Kórház utcában is, hiszen a rendezvénysorozat fő célkitűzése, hogy egész nyáron tartalmas és minőségi kulturális szórakozást nyújtson helyben az óbudai lakosoknak és a fővárosi, vidéki, külföldi turistáknak egyaránt, fűzte hozzá Bús Balázs polgármester.

(mti)

Borító: A Fő tér réges-régen (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)