Ó, azok a szocialista revűk!

Ó, azok a szocialista revűk!

- 2019. április 2. 8:54

Vörös csillagok – A Rákosi korszak szórakoztatóipara és a szocialista revűk [sic!] címmel, Molnár Dániel nemrég megjelent azonos című könyve alapján tekinthető meg az OSZK Színháztörténeti Tárának kiállítása, amely a két világháború közti pesti szórakoztatóiparról készült nagysikerű tárlat folytatása,

Az 1950-es évek elfelejteni kívánt sztálinista show-műsoraiban a számos ma is ismert (Honthy, Alfonzó, a Latabárok stb.) előadó mellett sok már akkoriban sem ismert előadó szerepelt. Sőt, olyanok is, akiket akkor még nem ismertek, de mára közismertté váltak (Romhányi József, Szilágyi György, Szenes Iván, Klapka György stb.). A korszak politikai irányítása a színházban is csak saját propagandája szócsövét látta, ezért megkísérelték a korábban „csak” szórakoztató műsorokat „tartalommal” megtölteni.

Sztárok indulnak a Szovjetunióba (Fortepan CC BY-SA)

A kiállítás korábban még nem látott eredeti fotókon és emlékeken keresztül mutatja be ezeket a műsorokat és azt, hogyan alakult a favorizált és a letiltott színésznők, revüsztárok karrierje a korszakban – közölte az OSZK. A tárlat június 20-ig látogatható az F épület, VI. emelet, Színháztörténeti Tár – Zeneműtár katalógusterében.