Olajfolt szemfedőnek

Pálffy Lajos - 2019. december 3. 10:10

A Jean Bartot oly vitézül megtorpedózó U-12-es búvárhajónknak sajnos csak jó nyolc hónap idő adatott a hullámsírba merülés előtt. Ez idő alatt többször is javították, de úgy alakult, hogy dicső haditettet már nem tudott végrehajtani.

Nagy ünnepet rendeztek a sikeres akció után, december 22-én, a cattarói támaszpontra visszatérő tengeralattjáró legénységének. Lerch Egon pedig azon nyomban meg is kapta az egyik legmagasabb császári és királyi kitüntetést, a Lipót-rend nagykeresztjét hadi-díszítményekkel. Úgy tudta mindenki, hogy a Jean Bart elsüllyedt, pedig csak az orrát találták telibe, ahol a legénység három hektoliter vörösborát tárolták. A légkamrák a hajót a felszínen tartották és a javítások után 1915 áprilisától már újra szolgálatba állhatott. De nem ez volt a lényeg, hanem a nagy siker, ami újabb hőstettekre ösztönözte volna a becsvágyó és nyalka Lerch Egont. Akinek ez idő tájt a férjétől elhidegült Erzsébet Mária főhercegnő volt állítólag a szeretője. A tragikus véget érő Rudolf trónörökös lánya, Ferenc József kedvenc unokája volt, és ennek lesz még jelentősége.

Lerch Egon becsvágyának maga a haditengerészet főparancsnoka, Anton Haus admirális volt a legfőbb akadálya, aki még arra sem nagyon volt hajlandó, hogy a javítások után visszaküldje a hajót a cattarói öbölbe. Ahová aztán végül február elején csak visszamehettek, 27-én aztán két francia tengeralattjáró is kilőtt rájuk torpedókat, de azok elkerülték a hajótestet. A válasz sem volt sikeres, aztán az olasz hadüzenetig, májusig folytatódtak tovább a járőrözések. Ekkor aztán Trieszt mellé vezényelték át az U-12-est, amely itt leginkább felderítési feladatokat kapott. Május 28-án aztán Lerch Egonnak végre adódott valami lehetőség, egy kivilágítatlan teherhajót pillantottak meg. Amit aztán a hadijog szerint figyelmeztetés nélkül meg is torpedóztak. Ezt rosszul tették, mert a Virginia nevű görög, tehát semleges hajóról volt szó, amit már előtte az U-5-ös átkutatott és útjára engedett. A 24 fős legénységből ketten maradtak életben, a tiltakozások hatására aknarobbanást kommunikáltak, és jókora kártérítést fizettek.

Aztán 1915. augusztus 7-én elindult az U-12-es az utolsó bevetésére. Velence hadikikötőjét kellett volna felderítenie, de nem adott többet életjelet magáról. Viszont egy, a lagúnák városa előtt dolgozó olasz kotróhajó másnap jelentette, hogy nagy robbanást észleltek, és amikor a helyszínre értek, olajfolt borította a tenget. Ez az olajfolt volt mindkét világháborúban a tengeralattjárók „szemfedője”, augusztus 10-én a búvárok meg is találták 20 méter mélyen a roncsokat. A búvárhajó orra roncsolódott széjjel, így egészen biztosan aknának ütköztek. S valóban, egy felderítetlen, újonnan telepített aknamező volt itt, hogy szorosabbá tegyék a kikötő védelmét. A búvárhajót végül 1916 decemberében emelték ki az olaszok, összegyűjtötték és eltemették a legénység maradványait, a hajótestet pedig feldarabolták és beolvasztották. Minden bizonnyal fegyvert gyártottak belőle.

Borító: Az U-12-es a kiemelés után (htenger.blog.hu)