Online próbálnak a Pécsi Nemzeti Színház művészei

Online próbálnak a Pécsi Nemzeti Színház művészei

- 2020. április 7. 7:52

Ahogy az első olvasópróbák, úgy a többi próba is online zajlik a Pécsi Nemzeti Színházban. A művészek az otthonukban, egy erre alkalmas programon keresztül egyszerre tudnak jelen lenni, így látják és hallják egymást az online térben.

A színház közleménye szerint produkciók bemutatóját májusra, illetve októberre tervezte a teátrum, ám a jelenlegi helyzetben bizonytalanná vált, mikorra tűzhetik ki a premierek időpontját. Ennek ellenére a társulat folytatja a munkát, hogy a lehető legfelkészültebben várja a veszélyhelyzet feloldását követő időszakot és mindkét bemutató mihamarabb megtartható legyen. Az egyik produkció egy ifjúsági használatra szánt történelmi vígjáték lesz. A László Király visszatér című darab, melyet Szálinger Balázs a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írt és a Szent László-legendakört járja körbe. Az előadást Tóth András Ernő rendezi.

A színház épülete napjainkban (Csorba Győző Könyvtár PDM)

A másik egy klasszikus operett, a Csókos Asszony, melyet az a Méhes László állít színpadra, aki a legendás, Iglódi István által 1987-ben a Vígszínházban rendezett előadásban maga is szerepelt. Méhes pécsi rendezései egytől egyig a közönség kedvencei, főképp, ha zenés előadásról van szó, melyben a színház énekkara és tánckara is közreműködik.

Képernyőkép az olvasópróbáról (Pécsi Nemzeti Színház)

A közlemény kitér arra is, hogy tovább bővült a pécsi kulturális intézmények összefogása, hogy online kulturális tartalommal lássák el a közönségüket a veszélyhelyzet idején. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház tartalmi kommunikációs együttműködéséhez a napokban a Csorba Győző Könyvtár és a Pécsi Balett is csatlakozott.

Borító: A szinház 1922-ben (Csorba Győző Könyvtár PDM)