Ősök napja, immár ötödször!

Ősök napja, immár ötödször!

- 2019. augusztus 9. 8:51

Több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket az idei Ősök napján, amelyet augusztus 16. és 18. között rendeznek Bugacon.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a programokról tartott a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket. Mint mondta, a magyar őstörténetnek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője van, amelyet elsősorban a tudományos kutatómunkával lehet a jövő nemzedék számára megőrizni. A fiatal nemzedék szerinte vegye újra szemügyre a korábbi kutatásokat, felfedezéseket, ellentmondásokat és feszültségeket és rendezze végre közös dolgainkat. Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke elmondta: újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nagy nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét. Ezúttal is lesznek tematikus kiállítások, előadások és íjászbemutatók is. A tematikus programok közül kiemelte még az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállítást, amelyen arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is.

Élelmiszeres taliga a bugaci pásztormúzeumból (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány és az V. Ősök napja programigazgatója elmondta, hogy először tartanak bemutatót a korabeli sírleletek alapján, az eredetivel azonos anyagokból készült íjrekonstrukciókból. Mint mondta, több nomád sportversenyt is rendeznek: lesz köböre (lovas nomád csapatjáték) nemzeti bajnokság, övbirkózás és íjászverseny is. Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint kézműves vásár is várja a látogatókat. A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományos és régészeti témákban a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat. A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncertek is várja a látogatókat. A program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget. Szabó László, Bugac polgármestere kiemelte, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatók a száma, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és ellátogatnak az eseménynek otthont adó településre.

(mti)