Ötvös Csöpi is 75 lenne

Ötvös Csöpi is 75 lenne

- 2017. május 12. 8:54

Hetvenöt éve, 1942. május 5-én született Bujtor István színész, producer, rendező, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója, aki egyik legnagyobb sikerét Ötvös Csöpi megszemélyesítőjeként aratta több filmben is.

Anyai ágon a neves vendéglátó Gundel famíliából származott, apja orvos volt, féltestvére a színészkirály Latinovits Zoltán, testvére a rockzenész Frenreisz Károly. Érettségi után nem vették fel az orvosi egyetemre, egy évig segédmunkás, majd pincér volt. Ez idő alatt rájött, hogy közgazdász-külkereskedő akar lenni, ezért a budapesti közgazdasági egyetemre jelentkezett, a külkereskedelmi szakon 1966-ban szerzett diplomát.

A szakmában egyetlen napig sem dolgozott, mert már másodéves egyetemistaként megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. Keleti Márton rendező tanácsára ekkor változtatta nevét Frenreiszről – anyai nagyanyja után – Bujtorra.
Debütálása szakmai és közönségsikert eredményezett, elindult színészi karrierje. Játszott Győrben, a fővárosi József Attila Színházban, Pécsett, a Vígszínházban, volt a Mafilm társulatának tagja, ezután Székesfehérvárhoz kötötte szerződés, 2007-től haláláig a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt.

Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (John Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok közül később többet meg is rendezett. Számos nagy sikerű filmben szerepelt, mint A kőszívű ember fiai (1965), a Fiúk a térről (1967), az Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969) vagy a Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban és egy másik Verne-figura, a rablóvezér Striga A dunai hajósban. 1996-ban ő rendezte Rejtő Jenő művei alapján A három testőr Afrikában című filmvígjátékot. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott, ugyanabban az évben megkapta a filmkritikusok díját is. Ő szinkronizálta Bud Spencer filmjeit is. Alkati hasonlóságuk adta az ötletet a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakjához, akit A pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba, valamint a Zsaruvér és csigavér című filmekben keltett életre. A filmsorozat igazi magyar specialitás volt, amelyben a háttérbe tolt, de szakmailag nélkülözhetetlen Ötvös Csöpinek nemcsak a bűnözőkkel, hanem mindenre alkalmatlan, de folyton kitüntetett főnökével is meg kellett küzdenie. 1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (ezt a filmet már rendezte is) céget alapított és összekalapozta a szükséges pénzt. Az Ötvös Csöpi-sorozat darabjai igazi közönségfilmek, itthon több mint egymillió nézőjük volt és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Nem véletlen, hogy helyszínnek a Balatont és környékét választotta, mert így becsempészhette alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amelyet nem is akármilyen szinten űzött: hatszoros magyar bajnoknak mondhatta magát. Nem csak a vitorlázás jelentette számára a sportot: fiatal korában kosarazott, az ifiválogatott tagja volt, emellett teniszezett is.

Az 1990-es évektől jobbára a stúdióvezetéssel foglalkozott, mert – mint mondta – nem csak a vitorláson kedveli a csapatszervezést, a kormányosságot. Bujtor István 2009 augusztusában súlyos állapotban került kórházba és a tüdőembólia mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenségben hunyt el hatvanhét éves korában, 2009. szeptember 25-én Budapesten. Bátyja, Latinovits Zoltán mellé temették Balatonszemesen. Síremléke avatásán Németh Miklós volt kormányfő így emlékezett régi barátjára, vitorlástársára: Lebilincselő személy volt, akiben a tartás, a humor, a kedvesség és az irónia egészen bámulatos harmóniává érett. Emlékére minden nyáron filmfesztivált rendeznek Szemesen. Szobra 2013 óta áll a balatonfüredi Vitorlás téren, Farkas Ádám alkotása egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja a színész-rendezőt. Ma az ő nevét viseli a Tihanyi Szabadtéri Színpad, a veszprémi színházban özvegye kezdeményezésére minden évben Bujtor-emlékgyűrűt adnak át arra érdemes színházi háttérdolgozóknak. Skála nevű hajója, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait, a 2016-ban Balatonföldváron megnyílt Hajózástörténeti Látogatóközpont mellett látható.

A színészlegendára születésnapja alkalmából Bujtor István 75 címmel nagyszabású műsorral emlékeznek a pályatársak – köztük Kern András, Bodrogi Gyula, Eperjes Károly – május végén Budapesten, június végén pedig Tihanyban.

(mti)