ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Palántás május

Palántás május

- 2018. május 3. 12:12

Május a megkésett, a sok eső miatt elhalasztott kukorica-, vagy krumpliültetés és a palántázás hónapja is. Az a hónap, amikor már biztos lehet a teheneknek „nyerset”, friss füvet kaszálni, a disznóknak zsenge csalánt szedni, és ki lehet már rakni a konyhakertbe a palántákat is.

A palánták neveléséhez régen már a tél, február végén hozzáfogtak a gazdaasszonyok. Mindenek előtt jó, fekete földet kerestek. Ezt a vakondtúrásokból, és/vagy a trágyadomb melletti humuszból nyerték. Amit aztán gondosan átnéztek (voltak, akik le is forrázták), nehogy féreg, kártevő maradjon benne. Aztán a kis, az ablakpárkányra méretezett faládákba elvetették a tavalyi termésből kiválogatott és megszárított paprika- és paradicsommagvakat. Amik a benti meleg, az öntözés és a napfény hatására hamar kibújtak a fülből és gyorsan fejlődtek. Az egyéb palántázást igénylő növények (pl.: káposzták, karfiolok) palántáit sokszor helyben, a kiskertben nevelték, és onnan ültették szét. A kiültetésnél figyeltek a „vetésforgóra” is, pont a kártevők miatt évről-évre más helyre kerültek a növények. A kis, gyámoltalan palántákat azután rendszeresen öntözték, ha késői fagy jelentkezett, akkor éjszakára rossz ruhákkal le is takarták.

Egy múzeumba került palántázó fa (MaNDA)
Egy múzeumba került palántázó fa (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A május, pontosabban az április vége, a 24-ére eső Szent György nap hagyományosan benépesítette a közlegelőket is. A hegyekben ilyenkor hajtották fel az állatokat a hegyi szállásokra, ahol aztán felügyelettel egészen a szeptember 29-ére eső Szent Mihály napjáig tartózkodtak. A teheneket, juhokat ott helyben ellették, fejték, a pásztorszállásokon készítették a túrót és a sajtokat. Síkvidéken minden községnek volt közös legelője, ahová ki lehetett reggeltől estig hajtani az állatokat. Itt a felügyeletüket általában a család elaggott, más munkára már nem alkalmas felnőttjeivel, vagy éppen a gyerekekkel oldatták meg. Az is előfordulhatott, hogy a közösség egy embert bízott meg fizetségért ezzel a feladattal, vagy sorban vették a falu házait, és mindenkire jutott néhány nap állatfelügyelet.

Katolikus vidékeken május a Szűzanya hónapja is, ezért az asszonyok és a vallásosabb férfiak is eljártak a májusi litániákra, a napi munka végeztével pedig elimádkozta a Szentolvasót, az „örvendetes rózsafűzért”, vagy a loretói litániát a család.

Borító: Nagyüzemi palántázás (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)