Pályázat ifjú tollforgatóknak

Pályázat ifjú tollforgatóknak

- 2020. december 9. 10:46

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. (PIÜ) Szakírói kurzus címmel – a PIM Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetének (OSZMI) szakmai közreműködésével – 10 hónapos programot hirdet, amelyre szeretettel várja a színház és a cirkusz világának megismerésére, annak bemutatására kedvet, elhivatottságot érző fiatalokat.

A PIM közleménye szerint a kurzus célja, hogy a tollforgató hajlamú jelentkezők belülről szemlélve ismerkedjenek meg azzal a közeggel, amelyről majd tudósítanak és véleményt formálnak a médiában; bepillantást nyerjenek a színház és cirkusz munkájába, az előkészületi és a próbafolyamatokba. A program keretében kiemelt figyelem irányul a határainkon kívül dolgozó magyar társulatok alkotásaira, az előadásnéző turnékra, fesztiválokra. Csak a magyarországi felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban álló fiatalok jelentkezését várják. A programban résztvevők várható száma tíz fő.

Egy jeles tollforgató a 18. századból (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)

A program keretében elméleti és stílusgyakorlati képzésen vesznek részt a kiválasztott jelentkezők az OSZMI-ban. Lehetőségük nyílik a vidéki és határon túli színházak közös látogatására. Szemléző, elemző-értékelő, kritikai publicisztikát, művészportrékat, interjúkat írhatnak; készíthetnek színházi és cirkuszi próbákról, előadásokról képriportokat, videoklipeket vagy egyéb audiovizuális sajtóterméket. A kurzus végén a legjobb írásokat a PIÜ nyomtatott vagy online kiadványaiban megjelentetheti. A felhasználás részleteit a PIÜ a szerzővel kötött külön megállapodásban rendezi.
A program eredményes teljesítést követően ajánló igazolást kapnak a résztvevők. S végül, de nem utolsó sorban a kiválasztott jelentkezők a program ideje alatt havi bruttó 300 000 forint ösztöndíjban részesülnek, amennyiben eleget tesznek a felhívásban és a velük kötött szerződésben foglalt kötelezettségeiknek.

(A szakírói kurzus várható kezdő időpontja: 2021.02.15. A jelentkezés beadási határideje: 2020.12.21. éjfél. A programról, valamint a jelentkezés feltételeiről és menetéről bővebb információ: https://pim.hu/hu/hirek/szakiroi-kurzus)

Borító: felelosszulokiskolaja.hu