Picasso és Warhol is kalapács alatt

Picasso és Warhol is kalapács alatt

- 2021. szeptember 13. 9:16

Több mint 600 millió dollár (178 milliárd forint) értékűre becsült, Andy Warhol és Picasso alkotásait is tartalmazó magángyűjteményt árvereznek el New Yorkban két részletben, idén ősszel és jövő tavasszal – jelentette be csütörtökön a Sotheby’s aukciósház.

A 65 alkotásból álló Macklowe-gyűjtemény az árverési ház szerint olyan páratlan kollekció, amelyben az elmúlt 80 év nyugati művészetének kiemelkedő alkotásai szerepelnek. Charles Stewart, a Sotheby’s illetékes vezetője elmondta: nem kétséges, hogy a két aukció a világ minden tájáról vonzza majd a legkomolyabb gyűjtőket. Az ingatlanmogul Harry Macklowe és felesége, Linda több évtizedig tartó házassága alatt gyűjtötte össze az értékes kollekciót. Ám amikor 2018-ban elváltak, a bíróság elrendelte, hogy a vagyonmegosztáshoz adják el a gyűjteményt, és úgy osztozzanak az értékén.

A világ tán legtermékenyebb alkotója (Együd Árpád Kulturális Központ ©Minden jog fenntartva)

A Macklowe-gyűjtemény darabjaira november 15-én és 2022 májusában lehet licitálni. Az első aukción szerepel majd Warhol Marilyn Monroe-ról készített híres portréja, Mark Rothko egy óriási festménye és Gerhard Richter tengeri látképe. Ugyancsak novemberben lehet megvásárolni Alberto Giacometti Le Nez című szobrát, Cy Twombly Scattering of Blossoms-sorozatát, és Picasso egy szobrát is, amelyet barátjának, a költő Guillaume Apollinaire-nek ajánlott.

(mti)

Borító: Warhol a Filmkultúra címlapján (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)