Pilinszky100 a Művészetek Völgyében is

Pilinszky100 a Művészetek Völgyében is

- 2021. július 12. 8:36

Júliusban is folytatódik a Pilinszky100 programsorozat: az érdeklődők láthatnak a költő és Róma kapcsolatát bemutató filmet, részt vehetnek városi sétán és Pilinszky életművéhez kapcsolódó koncerteken is, közölte a Petőfi Kulturális Ügynökség .

Mint a közleményben felidézik, a Pilinszky János születésének 100. és halálának 40. évfordulójához kapcsolódó, Pilinszky100 elnevezésű programsorozat januárban indult a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. A Múzeumok éjszakáján tartott szezonzáró program után nyáron is több helyszínen és rendezvényen folytatódnak az események. Július 15-én mutatják be azt a Rómában forgatott videófilmet, amelyben Lanczkor Gábor költő, Bánki Éva író, Pál Dániel Levente költő és Vecsei H. Miklós színművész Pilinszky Rómáját járják be. A júniusi út során azokat a helyszíneket keresték fel Juhász Anna irodalmár szervezésében, amelyek meghatározóak voltak Pilinszky számára az először 1947-ben, majd az 1960-as évek végén tett utazásai során. A Pilinszky János és Róma című irodalmi film a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Juhász Anna Irodalmi Szalon Facebook-oldalán lesz látható.

Július 24-én először szervezik meg a centenárium részeként a Pilinszky-sétát, ahol az érdeklődők mintegy másfél óra alatt kis csoportban, irodalmi műveket megidézve járhatják be a Pilinszky Jánoshoz kapcsolódó budapesti helyszíneket, megismerve alkotói és családi történeteket, megidézve verseket, naplórészleteket és leveleket. A séta vendége első alkalommal Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke lesz. A következő sétát augusztus 14-én tartják, majd ősztől havonta megszervezik.

Két premiert is láthat a közönség a Pilinszky100 programjaként az idei Művészetek Völgye fesztiválon. Taliándörögdön, a Petőfi-udvarban július 28-án lesz a felvidéki Gorlo Volka zenekar Örökkön örökké című, Pilinszky János életművéhez kapcsolódó előadása Dékény Niki és Szabó Máté közreműködésével. Másnap, július 29-én a Tilos csillagon című irodalmi koncert mutatkozik be, amelyen Pátkai Rozina és zenésztársai, Dóczi Bence, Fenyvesi Márton, Döbrösi Laura, Horváth Kristóf “Színész Bob” és Juhász Anna lép fel. A zenészek ezen az estén először mutatkoznak be Pilinszky-feldolgozásaikkal, a dalok mellett prózai részletekkel és versekkel egészül majd ki az egyórás előadás – áll az összegzésben.

(mti)