Rajzfilm Esztergom tatár ostromáról

Rajzfilm Esztergom tatár ostromáról

- 2020. június 19. 7:53

A tatárok Esztergom elleni támadásáról készített animációs filmet az Esztergomi Vármúzeum a Töri-tár program részeként, mondta el az intézmény kulturális menedzsere.

A filmet rajzoló Kontra-Fritz Lilla hozzátette, hogy a 800 évvel ezelőtti események felidézéséhez az itáliai származású váradi püspök, Rogerius mester Siralmas ének című művét használták, mely részletesen beszámolt a történtekről. A fekete-fehér rajzfilm egy egyedi rajzstílus és egy folyamatosan építkező képalkotó technika kettősével készült el. A történet középpontjában Esztergom és az ostrom alá vett vár áll.

A film egyik legérdekesebb részében kiderül, hogy a tatárok először nem mertek átkelni a városnak védelmet biztosító Dunán, majd állatokat hagytak a folyó partján. A magyarok három napos várakozás után magukkal vitték a jószágokat, így már az ellenség is a jégre merészkedett.

Az ostromgépek sem bírtak a fellegvár falaival (nkp.hu)

A várost harminc ostromgéppel támadták, majd felgyújtották és kifosztották, viszont a Várhegyen épült királyi palotát meg tudták védeni az ott állomásozó spanyol katonák. A feljegyzések szerint csatában itt használtak először számszeríjat Magyarországon. A rajzfilm az intézmény YouTube csatornáján azoknak a diákoknak is segítség lehet, akik tanulmányaik során szemléletes és tömör összefoglalót keresnek a tatárjárás esztergomi vonatkozásairól.

(mti)

Borító: A sziklára épült felső várral nem bírtak a tatárok (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)