Reigl Judit és Lakner műveiért adtak a legtöbbet

Reigl Judit és Lakner műveiért adtak a legtöbbet

- 2020. március 31. 9:19

Reigl Judit alkotásaiért fizették a legtöbbet a 2008 és 2019 közötti időszak aukciós eredményeinek összesítése alapján, mellette Lakner László és Nádler István művei voltak a legkeresettebbek, derül ki a mutargy.com tájékoztatójából.

A 2008 és 2019 közötti aukciós eladások alapján az élő magyar művészek rangsorában Reigl Judit 871,7 millió forintos bevétellel került az élre, Lakner László alkotásaiért összesen 149,4 millió, míg Nádler István műveiért összesen 145,9 millió forintot fizettek ki a jelzett időszakban a mutargy.com összesítése alapján. Tavaly a kortárs művészek közül Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye kelt el a legdrágábban, 42 millió forintért a Virág Judit Galéria októberi aukcióján. Ugyancsak a galéria tavaly őszi árverésén ütötték le 35 millió forintnál a második helyet elérő művet: Nádler István Connection című festményét.

Reigl Judit 2010-es életmű-kiállításának egyik tere (MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ CC BY-NC-ND)

Az összegzés felhívja a figyelmet arra, hogy mindkét eredmény rekordot jelent a művészek esetében. Lakner László esetében a 42 millió forint korábbi magyarországi csúcsának háromszorosa, Nádler István addigi rekordja pedig 9,5 millió forint volt. A rangsor harmadik helyén Reigl Judit Écriture en masse és Homme című műve végzett, mindkét alkotást valamivel több mint 32 millió forintnak megfelelő összegért adták el tavaly júniusban a Sotheby’s aukcióján. A tavalyi aukciókon Nádler István műveiért fizették ki a legnagyobb összeget, összesen több mint 102 millió forintot, második helyen Reigl Judit (73,4 millió forint), a harmadik helyen Lakner László végzett (47,2 millió forint).

(mti)

Borító: Nádler István Átló című műve (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)