Riegl és Hantai a Falk Miksa utcában

Riegl és Hantai a Falk Miksa utcában

- 2019. október 16. 9:58

Meghosszabbították Reigl Judit és Hantai Simon Vissza az 50-es évekbe című kiállításának nyitva tartását, a tárlat október 26-ig látogatható Budapesten, a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában.

A két világhírű magyar származású, franciaországi festőművész korai alkotói periódusát 28 művön keresztül állítja párhuzamba a kiállítás, olvasható a galéria tájékoztatójában. A tárlat az első, emigrációban eltöltött évtizedet mutatja be, amikor a fiatal művészek találkoztak a nyugati művészeti irányzatokkal, és elindult tekintélyes pályafutásuk. Műveik ma már a világ legjelentősebb múzeumaiban és galériáiban láthatók. Reigl és Hantai a II. világháború idején járt a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol szoros barátság alakult ki közöttük. Több alkalommal együtt állítottak ki és vettek részt különböző alkotói táborokban. Az iskola után, Szőnyi ajánlásával és az akkori Római Magyar Akadémiát vezető Kardos Tibor meghívására ösztöndíjat kaptak, és 1947 és 1948 között együtt mutatkoztak be több római kiállításon.

Riegl Judit 2010-es debreceni kiállítása (MODEM CC BY-NC-ND)

Hantai a vasfüggöny leereszkedése után nem tért vissza Magyarországra, hanem Rómából Párizsba költözött. Reigl Judit még visszajött, de 1950-ben ő is Párizsba szökött, hogy szabadon alkothasson. Hantai André Bretont megismerve csatlakozott a szürrealisták csoportjához, 1953-ban pedig már a szürrealisták galériájában, az L’Etoile Scellée-ben állított ki, ahová Reigl Juditot is beajánlotta. Reigl kiállított műveinek többsége azonban már itt is az absztrakció stíluselemeit viselte magán, nem akart csatlakozni a csoporthoz, az ő útja a szürrealizmuson túllépve, már az absztrakció felé vezetett. Hantai is követte hamarosan. Az 1950-es évek elején már Párizsban is ismerik az Amerikából induló absztrakt expresszionizmust, amit Franciaországban tasizmusként emlegetnek. Ezt a vonalat képviseli Pierre Soulages, Serge Poliakoff, Jean Dubuffet, Georges Matthieu. Reigl és Hantai ekkor még egy úton járt, a francia művészcsoport tagjaiként szerepeltek több neves nemzetközi kiállításon.

Hantai egyik műve a tárlatról (http://www.kalmanmaklary.com)

Magyarországon eközben a tiltott művészek közé sorolták őket, nem vettek róluk tudomást, műveiket itthon néhány csoportos kiállításon kívül az ezredfordulóig nem is nagyon lehetett látni. Mára azonban már mindkét művész életműve elfoglalta méltó helyét a magyarországi és nemzetközi művészettörténetben és műkereskedelemben: a 2008-ban elhunyt Hantai életművét az egyik legbefolyásosabb nemzetközi galéria, a Gagosian képviseli. Reigl Judit pedig rendszeresen szerepel a legtekintélyesebb galériák, múzeumok kiállításain, a világ vezető aukciós házainak árverésein, írták a tájékoztatóban.