Rongyos Gárda

Pálffy Lajos - 2020. június 12. 10:52

A trianoni diktátum századik évfordulóján megjelent cikkünkben már felmerült a Rongyos Gárda neve, az alakulatról e cikk szerzője szüleitől hallott először. A két háború között legendásnak tartott szabadcsapat egyik egysége 1922-ben átvonult anyám születési helyén, Pinkamindszenten.

Sokáig nem lehetett beszélni róla, hogy leginkább a Rongyos Gárdának köszönhető az, hogy Sopron és a körülötte lévő falvak a határ innenső oldalán maradtak. Hiszen ha nincs az a 120, jórészt Kecskemét környékéről verbuválódott gárdista, akkor Ágfalva után Sopront is megszállják az osztrákok. De Ágfalvánál 1921. augusztus 28-án a gárdisták megállították a Kismartonból érkező osztrák túlerőt. Kik voltak ezek a harcosok, akiket aztán a kommunista történetírás közönséges gazembereknek, a fehér terror végrehajtóinak állított be tendenciózus módon? Az alakulat Kecskeméten, és a környékbeli tanyavilágban alakult 1919. április 18-án, hogy megakadályozza a vöröskatonák rekvirálását, kegyetlenkedését, egyáltalán a kommunisták hatalomátvételét. Magvát a frontokról ide hazatért tisztek alkották, közöttük a repülős főhadnagy, Héjjas Iván (1890 – 1951) és szintén katonatiszt testvérei. A vörösök ellen szervezett felkelés leverésére Szamuely Tibor komisszárt, a forradalmi törvényszék elnökét küldték már április 20-án tüzérséggel, páncélvonattal. Aki aztán tízesével akasztatta fel a résztvevőket, sokakat előbb meg is kínoztak.

De a felkelők zöme elrejtőzött, és folytatta nyáron a kétfrontos küzdelmet, mert ekkor már a benyomuló románokkal is felvették a harcot. Jól felfegyverzett, gyorsan mozgó 30-40 fős, egymással kapcsolatot tartó csapatokra bomlottak, a fegyvert a románoktól és a vörösöktől szerezték, utóbbiak közül sokan be is álltak közéjük. Ott voltak aztán Siófokon, Horthy főhadiszállásán is, és részt vettek a Kecskemét környéki rendteremtésben. Hogy aztán egy részük Budán, a Nádor laktanyában legyen elszállásolva, s a hazulról érkezőkkel együtt innen indultak meg Héjjas Iván vezetésével 1921 nyarán Nyugat Magyarországra, mert itt látták esélyét Trianon megváltoztatásának. S valóban, a jórészt rájuk támaszkodva október 4-én kikiáltott Lajtabánság miatt megszületett a Velencei Jegyzőkönyv, Sopron és nyolc falu pedig a népszavazással magyar maradt.

De szó volt még további 26 település megszavaztatásáról is, amit az osztrákok igyekeztek elszabotálni. Ekkor ismét mozgósították magukat a „rongyosok”, és a korábban a vörösök ellen is fellépő Sigray Antal gróf birtokán, a Lugosi majorban vagy ötven gárdista gyülekezett. A csendőrség igyekezett visszatartani őket, de aztán Nemesmedvesnél átlépték a határt, ahol az osztrák csendőrök már várták őket. A karácsfai (ma Hagensdorf) összecsapásban, 1922. július 19-én alul maradtak. Karácsfa pedig két kilométerre van Pinkamindszenttől, tehát eme hősök emlékezetével találkozhatott e cikk szerzője is gyermekként.

De ezzel még nincs vége a Gárda történetének, hiszen 1938-tól titokban ott voltak Kárpátalján, és munkálkodtak annak visszavételén. 1939. január 9-én pedig csehszlovák harckocsikat futamítottak meg Munkácsnál, majd pedig 1939-40-ben a finneket segítették az orosz medve ellen a téli háborúban. És ott harcoltak 1944-ben a lengyel Honi Hadsereg soraiban is, egyszerre a vörös és a barna diktatúra ellen, a polgári Lengyelországért. Tetteikről, szerepükről az elmúlt harminc év alatt néhány tárgyszerű írás is született, sok helyen, így a lugosi major és csárda helyén is őrzik még az emléküket.

Borító: Civil ruhában, elrongyolódott uniformisban harcoltak (Wikipédia)