Rossz tengerészek

Pálffy Lajos - 2021. október 12. 9:12

A Dunaőrség új parancsnoka, Ankner Béla nem volt kommunista, ezt onnan is tudhatjuk, hogy részt vett a már emlegetett, a ludovikások puccsához tartozó június 24-i „monitorlázadás” szervezésében. Közben pedig megindult a Dunaőrségbe a megbízható emberek toborzása is.

Igen, Kun Béláék diktatúrája ingatag alapokon állt, társadalmi támogatottsága különösen vidéken volt elenyésző. A többség gyanakodva figyelte a falura gépkocsikkal beszáguldó fiatal, nagyhajú és hangú agitátorokat. Akik számára nem sok babér termett a magyar vidéken. A Dunaőrségbe való felvételhez azért mindenek előtt valamilyen munkás- vagy baloldali szervezet tanúsítványa kellett. 24 és 42 év között várták a jelentkezéseket, olyan embereket, akik ki vannak képezve, és lehetőleg megjárták a frontot is. A Trunkwalter fregatthadnagy által jegyzett felhívásban tételesen felsorolták az anyagi juttatásokat is. Eszerint a felvettek napi 15 koronát kaptak, míg ha volt családjuk, akkor tagonként havi 50 korona családi pótlékot. A család lakbéréhez 300 koronával járultak hozzá havonta, és fél évnyi kifogástalan szolgálat után ugyanennyit kaphatott az, aki még a sorozóbizottság előtt is megfelelt. Arra is történt intézkedés, hogy aki a saját katonaruhájában teljesít szolgálatot, az napi két koronával kapjon több zsoldot. Ha pedig hat hónapot saját ruhájában leszolgált, akkor 200 korona ütötte a markát. Ebben az időben, 1919 késő tavaszán már Vörös Dunai Hajórajként működik a maradék egykori Dunaflottilla. Amelyben a hadsereghez hasonlóan fontos szerephez jutnak a „bizalmik”, politikai megbízottak, akik aztán sűrűn jelentéseket írnak a közhangulatról, mindenről, ami a politikai vezetés számára érdekes lehet. Arról is van adat, hogy a régiek közül 67 tiszt, vagy tiszthelyettes megmaradt a szolgálatban, de a legénység közé kétes elemek is kerültek.

Olyanok, akik hasonló beállítottságúak voltak, mint például Cserny József. Aki haditengerészként indult, Oroszországban bolsevik lett, majd a forradalom hírére hazatérve a nemzetőrség egyik tengerészkülönítményét vezette. Amiből vérengző terrorcsapatot szervezett, ezért aztán rendes bírósági tárgyaláson halálra ítélték és 1919. december 18-án felakasztották. Vagy említsük meg Heltai Viktor főhadnagyot, majd magát előléptető századost, aki 1918 novemberének elején rövid ideig városparancsnok is volt Budapesten, de sikkasztott, így jól jött neki, hogy egy matrózkülönítménnyel és 40 000 koronával Pozsonyba küldték az ottani nemzetőrség támogatására. A csapat a Carlton hotelben tanyázott, és a város más vendéglátóhelyein is végtelen tivornyákat rendeztek. Költségeikre 200 000 koronát igényeltek a koronázó várostól, miközben embereik ott ültek a pozsonyi telefonközpontban, nehogy valaki Pestre jelenthesse a sok gazságot. Amikor pedig tényleg jöttek a csehek, harcra került volna sor, akkor Heltainak és embereinek nem volt már nyoma sem. A sikkasztó, tivornyázó „századost” végül Mátyásföldön fogták el november végén, és a Margit körúti fogházban ült egészen 1919. március 21-ig, amikor is kiszabadult, és Kun Béláék szolgálatába állt. Állítólag köze volt Tisza István meggyilkolásához is, így hát törvényszerű, hogy augusztus elseje után Bécsbe menekült. Mivel zentai születésű volt, Jugoszláviában kötött ki, ahol mezőgazdasági gépekkel üzletelt. De mindenkit becsapott, 100 000 dinár adósságot halmozott fel, még a titkárnőjének is tartozott öt havi fizetésével. Megszökött tehát megint, állítólag Olaszország felé vette az irányt.

E két példából is láthatjuk, hogy ezeknek a tengerész-, vagy matrózkülönítményeknek nem volt éppen jó híre a korban. De természetesen a Vörös Dunai Hajórajban is szolgáltak a hazájukért harcoló katonák, ezt sohasem felejtsük el.

Borító: Nem volt valami jó híre 1918 végén, 1919 elején Magyarországon a tengerészeknek (MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely CC BY-NC-ND)