KÖZKINCSTÁR SOROZAT

Rudolf az aranycsináló és csillagász

Rudolf az aranycsináló és csillagász

- 2018. május 10. 11:28

Rudolf királyunkról pedig annyit kell tudni, hogy minden más érdekelte, de az uralkodás, az nem. Így aztán félre is állította ambíciózus öccse, Mátyás, de addig még a magyaroknak is sokat kellett szenvednie nem uralkodása miatt.

Mert bizony Rudolf országlása idején zúdult rá az országra a tizenöt éves háború (1591–1606) pokla, ami végül is egyik fél számára sem hozott komolyabb eredményeket. A vér viszont patakokban folyt, és leginkább a magyarok vére, akik ekkor két pogány közt, egy hazáért, vagy csak a puszta életükért küzdöttek. Hogy aztán az akkor már majd húsz esztendeje Pozsonyban megkoronázott Rudolf mit tehetett volna az értelmetlen vérontás elkerülése végett, arról lehet találgatni. Az viszont tény, hogy ezekben az években már egészen mélyre jutott a melankóliájában, amit ma inkább bipoláris depressziónak neveznének. Sokan sejtetik, hogy különös viselkedése, furcsa dolgai onnan erednek, hogy szülei első unokatestvérek voltak. Rudolf viszont sosem nősült meg, állítólag egy ifjúkori jóslat miatt, ami szerint a fia lesz az, aki elveszi majd a trónját. Természetesen kitűnő neveltetést kapott, sőt, 14 évesen a nagy uralkodó, II. Fülöp mellé küldték tanulni Madridba, ahonnan 19 évesen tér haza. Apja már életében magyar, cseh és német királlyá koronáztatja, de ez sem sokat lendít az ügyön, Rudolfot egyszerűen nem érdekli a napi politika.

Rudolf, ahogy Somogyi Győző elképzelte (MaNDA)
Rudolf, ahogy Somogyi Győző elképzelte (Együd Árpád Kulturális Központ ©Minden jog fenntartva)

Így aztán atyja halála után birodalmának minden részébe helytartókat küld, hozzánk éppenséggel öccsét, Ernőt. Amikor pedig átvehetné az osztrák főhercegséget is, ezt másik öccsére, Mátyásra hagyja. Ő maga pedig 1583-ban végleg Prágába, ebbe a csehek és németek által lakott városba költözik. Ahol tiszta éjszakákon csillagászaival (Kepler és Tycho Brahe) az égboltot fürkészi, máskor pedig alkimistáival aranyat kotyvaszt a prágai várban. Teljesen rabul ejtik a bonyolult óraszerkezetek és gyűjti az antik tárgyakat, no meg az egzotikus állatokat is. A 19., 20. században újrafelfedezett különcségével aztán ráteszi a térképre Prágát is, ami valljuk be, kevesebb lenne Rudolf furcsa dolgai nélkül. Mi magyarok viszont jól meglettünk volna nélküle, jelzi ezt az a fajta országos megkönnyebbülés is, amikor 1608-ban Mátyás öccse rákényszeríti, hogy átadja neki a magyar és a morva kormányzást.

Szakmunka a 15 éves háború egyik legfontosabb ütközetéről (MaNDA)
Szakmunka a 15 éves háború egyik legfontosabb ütközetéről (Ózd Városi Könyvtár CC BY-NC-ND)

Mert Rudolf és emberei el akarják törölni a rendiséget, megszüntetve így a maradék magyar mozgásteret. Nekimennek a protestánsoknak és a kongó kincstárat pedig a kreált felségárulási, hűtlenségi pereket követő elkobzásokból konszolidálnák. Mert Rudolf az atyjától megörökölt 10 milliós hiányt épp a 15 éves háború miatt megháromszorozza. Közben pedig tűzben áll és vérben úszik az ország Győrtől Kanizsán át Egerig és Erdélyig, ahol Basta generális révén talán a legnagyobb a civil lakosság szenvedése. Amiért Bocskai hajdúi vágnak majd vissza, de ekkoriban már mindent Mátyás intéz, aki aztán 1611-ben átveszi bátyjától Csehországot is. Rudolfnak pedig az egyre szaporodó és erősödő dührohamok maradnak, no és a panaszkodás. De az sem sokáig, mert 1612. január 20-án elindul a nagy útra ő is.

Borító: Wikipédia