Rudolf Hess tízparancsolata Pesten

Rudolf Hess tízparancsolata Pesten

- 2018. március 1. 8:54

Vendégjátékra érkezik az Aradi Kamaraszínház Budapestre: március 2-án, pénteken az egyik legtöbbet játszott előadásukat, a Rudolf Hess tízparancsolata című produkciót mutatják be a Bethlen Téri Színházban.

A monodrámát Harsányi Attila adja elő, rendezője pedig Tapasztó Ernő, olvasható a budapesti színház közleményében. Mint kiemelik, az Aradi Kamaraszínház rendszeresen vendégszerepel a Bethlen Téri Színházban. A Magyarországon és Romániában több mint 30 alkalommal játszott Rudolf Hess tízparancsolata című előadást a transindex.ro hírportál a 2008-as év legjelentősebb előadásának választotta, a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, szintén 2008-ban elnyerte a legjobb előadásnak járó címet. A közleményben az Ellenfény fesztiválról szóló beszámolóját idézik, mint írják, Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja, hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.

A darab a Pécsi Nemzeti Színházban is ment (MaNDA)
A darab a Pécsi Nemzeti Színházban is ment (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

A darabot Anamaria Pop fordította, a díszletet és a jelmezt Tapasztó Ernő és Harsányi Attila tervezte. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják. Harsányi Attila, aki a börtönében öngyilkosságra készülő Rudolf Hesst alakítja a bemutató idején az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a darab nem önmagáról a náci vezérről szól csupán, hanem mindarról, amit korunkban is megtestesít: az előítéletekről, a parttalan indulatokról, a megideologizált felsőbbrendűségről. Mindannyiunkban ott lapulnak ezek az érzések, nekem is saját előítéleteimet, indulataimat kellett fölnagyítanom, vallotta Harsányi Attila.

(mti)

Borító: Jelenet a győri előadásból (menhazszinpad.hu)