ÉVFORDULÓ SOROZAT

A menekülő Shelley

A menekülő Shelley

- 2022. július 8. 6:32

Pontosan kettőszáz éve, hogy ezen a napon, harminc esztendősen a tengerbe fulladt Percy Bysshe Shelley, az angol romantika egyik legnagyobb költője. Aki ateista volt és vegetáriánus, a szabad szerelem és a nyitott párkapcsolatok híve. Politikai aktivista és hitelezői elől folyton menekülő egykori etoni, majd oxfordi diák, akit kicsaptak aztán az utóbbi helyről egy ateista esszéje miatt. Ezután élete folytonos menekülés lett.

1792. augusztus 4-én született a dél-angliai Warnham városában, az apja a környék parlamenti képviselője volt, anyja pedig egy tehetős hentes lánya. Így kerülhetett aztán az alapiskolák után a két híres kollégiumba, de a család négy húgát és az öccsét is taníttatta. Percy Bysshe Shelley különc fiú volt, veszélyes természettudományi kísérleteket folytatott, ezét is nevezték a kollégiumokban Mad Shelley néven. Ő pedig utálta a fegyelmet és a zaklatásokat, Eton után, 1810-ben az Oxford University kollégiumban már be sem járt az előadásokra, inkább olvasott a könyvtárban. És miközben a francia forradalom és Napóleon lángba borította a világot, ő megírta Az ateizmus szükségessége című pamfletjét más, okkultizmussal is átitatott írásművek mellett. Aztán apja nagy megrökönyödésére kidobták Oxfordból, de ekkor már együtt volt jövendő feleségével, Harriet Westbrook-kal. Akit egyik húga révén ismert meg, és Skóciába, Edinburgh városába szöktetett, és ott feleségül is vett 1811. augusztus 23-án. Ez a tett aztán együtt járt a szülői támogatások megszűnésével, ami érzékenyen érintette a fiatalokat. Ráadásnak csatlakozott hozzájuk Thomas J. Hogg is, Shelley oxfordi cimborája, és így hármasban éltek kölcsönökből, és költöztek mindig a kopogtató hitelezők elől egy másik helyre.

Romantikus rézmetszet a költőről (Kállay Gyűjtemény CC BY-BC-ND)

Shelley 1812-ben Írországban is megfordult, ahol a korona által elnyomott írek szabadságáról szónokolt, amiért a belügyminisztérium is felfigyelt rá. 1813-ban és 1814-ben folytatódott a hitelezők elöli menekülés, élnek Devonban, majd Wales-ben, miközben megszületett Shelley lánya, Ianthe. Ekkoriban írta Shelley talán egyik legismertebb, legnagyobb sikert hozó versét, a Mab Királynőt. És ekkoriban szeretett bele akkori mentorának és szellemi vezetőjének, William Goldwin-nak Mary nevezetű lányába, akivel 1814 áprilisában Svájcba szökött. Azért persze hagyott némi kölcsönből szerzett pénzt Charles nevű fiával áldott állapotban lévő feleségének is. Harriet aztán 1816-ban öngyilkos is lett, egy londoni tóba ölte bele magát. Közben 1816. január 24-én megszületett Mary és Shelley első közös gyermeke, Mary William is, aki aztán három esztendő múlva meg is halt. (A Lord Byronnál való vendégeskedés, a Genfi-tó körülhajózása késztette később a költő által feleségül is vett Mary Shelley-t a Frankenstein megírására.) Közben anyagi helyzetük javult kissé, hiszen Shelley nagyapjának 220 000 fontos hagyatékából az unoka is kapott évi 1000 font járadékot.

De ekkor már egyre súlyosabbá vált Percy Bysshe Shelley tüdőbaja is (költőtársa, Keats is ebbe, az akkor még gyógyíthatatlan betegségbe halt bele), ezért orvosi tanácsra 1818 márciusában Itáliába költöznek, ahol ott volt már Lord Byron is, aki Livorno városában ütötte fel tanyáját. Shelley és Mary a hátralévő alig négy évben valósággal belakja a félszigetet, élnek Nápolyban, Rómában, Livornóban, de 1820-tól Pisa városában is, ahol Byron is meglátogatja őket. A költő egy vitorlást is vásárol, Don Juannak nevezi el. Ezzel hajózgat három társával együtt 1822. július elején a liguriai tengerpart mellett, amikor egy szélviharban a hajó felborul és mind a négyen a tengerbe vesznek. A költő holttestét csak négy nap után találják meg, és Lord Byron, a barát és költőtárs úgy dönt, hogy egy tengerparti máglyán égessék el az erősen oszlásnak indult tetemet. Ez meg is történik, hamvait végül összegyűjtik, és a római protestáns temetőben helyezik végső nyugalomra.

A tengerparti máglya Louis Édouard Fournier festményén (Wikipédia)

Magyar nyelven Babits Mihály, Áprily Lajos és Weöres Sándor nagyszerű fordításaiban olvashatjuk verseit.

Borító: Portréja (Wikipédia)