Sinkovits kollégium az ifjú konzervatívoknak

Sinkovits kollégium az ifjú konzervatívoknak

- 2021. szeptember 23. 9:46

Sinkovits Imre kulturális kollégiumot szervez az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IKoN) és a Lakitelek Népfőiskola; a jelentkezéseket október végéig várják – jelentették be a nemzet színészének születésnapja alkalmából kedden a Lakitelek Népfőiskolán.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett arra, hogy az ötlete nyomán és Seregi Zoltán rendezésében 1993-ban bemutatott, az egyéni vállalkozásról szóló Frici, a vállalkozó szellem című harmincrészes filmsorozatban Tibor atya szerepét Sinkovits Imre, az ügyvédet pedig fia, Sinkovits-Vitay András játszotta. Lezsák szerint ez a filmsorozat alapozta meg tulajdonképpen a lakiteleki népfőiskola anyagi hátterét. A kuratóriumi elnök felidézte, hogy számos lakiteleki találkozó, köztük az 1979-es Fiatal írók találkozója is Sinkovits Imre ötlete nyomán valósult meg. Hangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy Sinkovits Imre több nemzedéket összekötő személyisége, hite, szellemisége ma is nagy erővel bír, és a fiatalok a kollégium életre hívásával tovább is éltetik.

Nagy Dóra, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület elnöke elmondta: a szervezet tagjaiban évek óta érlelődött már a kollégium gondolata, amelyet végül a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kirobbant hisztéria hívott életre. Az elnök szerint a korunkban zajló identitásháború a kultúrában érhető tetten a leginkább. Éppen ezért legfőbb célkitűzésük rávilágítani arra, hogy a rendszerváltás óta eluralkodó liberális kultúraértelmezéssel szemben és mellett is létezik művészet, film és irodalom. Nagy Dóra kiemelte: azért választották Sinkovits Imrét a kollégium név- és irányadójának, mert az ő munkássága, élete és hazája iránti mély szeretete példaértékű a mai fiataloknak, és irányt tud mutatni ebben a viharos, identitásháborúktól terhes időszakban. Azt szeretnék, ha a fiatalok látnák, hogy az életben tapasztaltak hogyan jelennek meg a filmek világában, illetve az irodalom területén.

Ádámként 1964-ben (Nemzeti Színház CC BY-NC-ND)

Biró István, az IKoN tagja és a kollégium egyik főszervezője szerint fontos megvizsgálni, hogy mit olvasnak az emberek napjainkban, az olvasottak hogyan formálják a gondolkodásukat és milyen képet alakítanak ki róla.
A kollégiumba éppen ezért olyan 35 év alatti, egyetemen vagy főiskolán tanuló hallgatók, doktoranduszok, a terület iránt érdeklődő fiatal felnőttek jelentkezését várják, akik jelenlegi vagy későbbi tanulmányaikkal, valamint munkájukkal kapcsolatban szeretnének mélyebb ismereteket szerezni a filmelmélet, filmesztétika, kultúra és nemzetpolitika kapcsolata, valamint a szépirodalom területein. Mint elhangzott, a kollégium keretein belül két nagy területet érintenek. Az egyik a film- és színművészet, a másik pedig a kortárs próza. Minden kollégiumi hétvégén neves előadók, művészek, közéleti személyiségek tartanak majd előadást és vitaindító konzultációs alkalmakat a megadott témakörökben.

Mózesként 1967-ben (Nemzeti Színház CC BY-NC-ND)

A képzés 2021 novembere és 2022 decembere között hat alkalommal, 2-3 havonta egy-egy bentlakásos hétvégén, nyáron pedig szabadegyetem formájában a Lakitelek Népfőiskolán zajlik majd, amelynek költsége alkalmanként ötezer forint. További részletek a www.ikonnf.hu oldalon olvashatók. A sajtótájékoztatót követően, a nemzet színészének születésnapja alkalmából a résztvevők megkoszorúzták Sinkovits Imre szobrát a Lakitelek Népfőiskola Hungarikum Ligetében. A megemlékezés Sinkovits-Vitay András szavalatával zárult. Sinkovits Imre (1928-2001) Kossuth-díjas színész, az első nemzet színésze cím birtokosa szeptember 21-én, a magyar dráma napján lenne kilencvenhárom éves.

(mti)

Borító: Szobra Lakiteleken (kozterkep.hu)