Sokadalom és Várszínház: indul a gyulai nyár

Sokadalom és Várszínház: indul a gyulai nyár

- 2019. június 26. 10:03

Kézműves vásár, mesterségek bemutatói, bábelőadások, játszóházak várják a látogatókat a 20. Körös-völgyi Sokadalmon; a Dél-Alföld népművészetét bemutató seregszemlét június 28. és 30. között rendezik meg Gyulán, hangzott el a háromnapos rendezvény sajtótájékoztatóján, Gyulán.

A fesztiválon a magyar népi kultúra szinte minden elemét megjelenítik, mondta Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, a rendezvény egyik szervezője. A színpadi programokban minden korosztály bemutatkozási lehetőséget kap, tette hozzá, kiemelve, hogy a népi kismesterségek képviselői bemutatókkal, vásárral készülnek. A családokat bábelőadások, gólyalábasok, kézműves játszóházak és játszótér várja. A rendezvény felidézi a régi vásárok hangulatát, a Dél-alföldi viseletek régen és ma című kiállítás pedig mintegy 30 ruhán keresztül bemutatja, hogyan öltözködtek eleink.

A rendezvény felidézi a régi vásárok hangulatát – hetivásár Nagybányán, 1911-ben (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A három nap során számtalan néptáncegyüttes, népzenekar mutatkozik be a XIII. Határ Menti Összművészeti Fesztivál (június 28.), a XIII. Országos Gyermektáncfesztivál (június 29.), a XXIII. Békés Megyei Néptáncosok Találkozója (június 29.) és a Békés Megyei Néptáncgála (június 29.) keretében. A Körös-völgyi Sokadalom és a Gyulai Várszínház 56. évadjának hivatalos megnyitójára június 28-án este kerül sor. Az idei fesztivál, mint ahogy a korábbiak is, igazi összefogás keretében valósul meg, mondta Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. A jubileumi rendezvénysorozat szerinte a gyulai nyár egyik legszínesebb programjaként várja a helyi lakosokat és a városba érkező vendégeket.

(mti)

Borító: A tavalyi sokadalom (gyulaihirlap.hu)