Sokszor a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve

Pálffy Lajos - 2019. július 19. 10:49

A „mi lett volna, ha”, mint tudjuk, nem történelmi kategória, de mégis érdemes eljátszani a gondolattal: mi van akkor, ha az agg Ferenc József megéri a Nagy Háború végét, erős szövetségesének és szeretett hadseregének kudarcát?

Ami a végső soron nem is volt annyira kudarc, hiszen a Monarchia csapatai mind ellenséges területeken álltak, a Lenin vezette Oroszország megalázó békét kötött, Bukarestet német és magyar alakulatok szállták meg, a szerb csapatok már korábban Korfu szigetére szorultak, csak az olasz fronton volt kemény a helyzet, de pillanatnyilag itt is a Monarchia állt jobban. Szóval mi lett volna, ha 1918 őszén Ferenc József vezeti a birodalmat? Vele is megtették volna azt, amit az antant asszisztálásával a német II. Vilmossal? Vagy kora és személyes tekintélye miatt, angol támogatással és alaposan föderalizálva megmaradt volna a Monarchia? Minden esetre tudjuk mi történt, s a térség, Közép-Kelet Európa máig sem jutott nyugvópontra a Nagy Háborút követő osztozkodás miatt.

IV. Károly, mint több fegyvernemnél (gyalogság, huszárok, dragonyosok, ulánusok) is szolgáló katona természetesen a fronton volt a kezdetektől, mégpedig az orosz fronton, többször tényleges harci helyzetben. Hogy aztán egy esetben csak hajszálon múljon az élete, s ezért, mint trónörököst, Ferenc József vissza is vonta a harci cselekmények közeléből. (Elsőszülöttje, a később Habsburg Ottóként Magyarországon is népszerű fia 1912-ben jött a világra, alkalmatlan volt így még az uralkodásra.) Az eset után az erdélyi, a balkáni és az olasz frontokra is eljutva, mintegy az uralkodó és a Haditanács kívánságait közvetítette a harcoló alakulatok felé. És feleségével, Zitával járták szorgalmasan a hadikórházakat és rehabilitációs intézményeket, fürdőket is. Szükség is volt a bátorításra, mert a Monarchia a háború első két esztendejében a szerb és az orosz fronton elvesztette hadseregének tisztikarát, no és az alaposan kiképzett legénységét is. Mindennek pótlása talán nehezebb is volt, mint a visszavonulások, bekerítések anyagvesztesége, mint mondjuk Przemysl hatalmas erődítményének eleste. (Ahol 120 ezer katona esett hadifogságba.)

Szóval Károly, a többi főherceghez hasonlóan, megtett mindent a győzelemért, de már trónörökösként is a béke mihamarabbi megteremtését tűzte ki legfontosabb céljául. Amihez aztán megkoronázása után is tartotta magát. A budapesti szertartásokról, ünnepségekről készült egy részletgazdag híradós összeállítás, de a Mátyás templomba a kamera nem mehetett be. A Ferenc József és Erzsébet 1867-es koronázásakor használt forgatókönyvet leegyszerűsítve, a magyar jelleget kidomborítva (csak magyar díszőrség, zenészek és a Himnusz) zajlott az ünnep a nádorként fellépő Tisza István miniszterelnökkel és Csernoch János hercegprímással a többi főszerepben. És megkezdődött egy rövid, jó szándékú uralkodás, de mint tudjuk, sokszor a pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve.

Borító: Koronázás, testőrök a Mátyás-templom előtt (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)