Sorozat egy menyecskeruha-derék metamorfózisáról

Sorozat egy menyecskeruha-derék metamorfózisáról

- 2021. március 8. 8:12

Új sorozat indul Egy női menyecskeruha-derék metamorfózisa címmel, mely a Magyar Nemzeti Múzeumban folyó különféle, látványos restaurálási munkák titkaiba enged bepillantást.

A múzeum közleménye szerint a nyolc részes minisorozat egy menyecskeruha-derék újjászületését, azaz restaurálását követi nyomon. A műtárgy 1867-ben készült az Alter és Kiss Divatházban, és a műtárgykarton alapján a Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményébe 1989-ben került, mintegy 30 000 forintos vételáron. A cég Közép-Európa vezető divatháza volt, a királyi család számára is kerültek ki innen pompás toalettek. A céget 1829-ben a Bécsből Budapestre települt Alter Ferenc alapította. Üzlete a belvárosi Váci utca és Régiposta utca sarkán álló, 1804-ben épült Schorndorfer-házban működött. Az alapító, aki eleinte csak szövetekkel, majd kiegészítőkkel kereskedett, 1858-ban unokaöccsére, Eduard Alterre bízta boltját, aki üzlettársával, Kiss Kornéllal közösen folytatta a munkát nagy sikerrel. 1866-ban már újabb üzletet is tudtak nyitni a közeli Váci utca 11-ben. Nem csak a nők, de a férfiak divatigényeinek is igyekeztek eleget tenni. Tevékenységüket a feljegyzések szerint 1888-ig folytatták.

A múzeum a ruhánál vagy 40 esztendővel fiatalabb képeslapon (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A ruhaderék kézzel varrott, fehér, ritkaszövésű vászonkötésű pamutból, gazéből készült. Alapszövetét virágcsokrokat mintázó fekete nyomással díszítették, amelyet tovább színesítettek kék, bordó, sárga, lila és zöld hímzett virágrátéttel valamint piros bársonyszalaggal. A ruhaderék rövid derékszabású. Hátul ovális kivágása mentén kettős fodor látható, közepén papírból készült piros rózsarátét található zöld levéllel. Elöl V alakban nyitott, hátul ívben felvarrott gallér látható, amelynek díszítését az alapszövettel harmonizáló nyomott színes virágmintája, valamint a két szegélyén futó fodorrátétje adja. A ruhaderék öt apró fehér gombbal és öt kötött gomblyukkal záródik elöl. Rövid buggyos ujja hasonló díszítménnyel és bársony szalagcsokorral ékesített. Vajszínű vászonkötésű, keményített lenvászonbélése elöl kék-két szűkítő varrással ellátott, háta pedig két-két ívelt részből szabott. Közepén nyitott: öt kis fehér gombbal, illetve öt kötött gomblyukkal, továbbá egy-egy francia kapoccsal záródik.

A sorozat főszereplője (mnm.hu)

A műtárgyhoz tartozik még két levél alakú kis lebeny is, amely a ruhaderékhoz hasonlóan, a kétrétegű gaze anyagból készült, fekete alapnyomású színes viránycsokorral, valamint szegélyen futó kettős fodorral díszített. A sorozat következő részeiben a restaurálási munka egyes érdekes fázisait mutatjuk be a múzeum közösségi oldalán.

Borító: A sorozat főszereplője darabokban (mnm.hu)